Három éves szerződést kötött Paddon és a Hyundai


A Hyundai Motorsport bejelentette, hogy az új-zélandi Hayden Paddon a jövő évtől egészen 2018 végéig a rali-világbajnokság összes futamán a márka csapatában vesz részt.

Paddon még 2014-es szezon hat futamára csatlakozott először a Hyundai Motorsport csapatához, idén pedig egy kiterjesztett program keretében összesen 12 WRC futamon állhatott rajthoz a Hyundai színeiben. A népszerű új-zélandi pilóta John Kennard navigátorával együtt a jövő idénytől azonban már a 2016 januári Monte-Carlo ralitól kezdődően a teljes szezon összes versenyén részt vehet majd.   

A 28 éves pilótát a Hyundai Motorsport egy feltörekvő fiatal tehetségként fedezte fel és vette be a WRC programjába azért, hogy gyártóként ezzel is támogassa a jövő tehetségeit. Paddon először a 2014-es Olasz-ralin mutatkozott be a Hyundai Motorsport versenyautójával, 12 hónappal később pedig ugyanezen a versenyt sokáig vezetve végül első dobogós helyezését érhette el.


Paddon valamennyi futamán bizonyította professzionalizmusát, hozzáértését, következetességét és versenyképességét. A leginkább lenyűgöző, hogy versenyről versenyre képes jelentős fejlődésre, így ebben a szezonban már öt versenyen az első ötben végzett.  


„Nagyon örülök annak, hogy Haydennel további három évre tudtuk kiterjeszteni együttműködésünket és annak is örülök, hogy jövőre minden futamon versenyezhet” – mondta Michel Nandan csapatfőnök. „Amióta tavaly csatlakozott hozzánk, bebizonyította, mennyire értékes fiatal csapatunk számára. Következetes, gyors és elszánt, amellett pedig hatalmas lehetőségek vannak benne. A WRC programunk kezdete óta akartunk friss, fiatal tehetségeket támogatni és Hayden most bizonyítja, milyen sikeres lehet ez a szándék. Személyesen én is nagyon várom, mit hoz majd a következő három év alatt a Hyundai Motorsportnak.”


„Nagyon izgatott vagyok, hogy újabb három évre szerződhettem a Hyundai Motorsporttal” – mondta Hayden Paddon. „Ez a két szezon nagyon izgalmas utazás volt a Hyundai Motorsporttal, ami alatt rengeteget fejlődtünk. A csapat segített fejlődnöm, és a mögöttünk álló közös fejlődés alapján nincs kétségem abban, hogy hamarosan nyerni is fogunk. Mindannyian keményen dolgozunk és küzdünk azért, hogy világbajnokok lehessünk és tényleg hiszem, hogy a Hyundai Motorsport kínálja a legjobb lehetőséget arra, hogy elérjük célunkat. Az első és legfontosabb, hogy meglegyen az első rali győzelmünk, ami a legfontosabb személyes célkitűzésem 2016-ra.”   

Forrás: globalpr.hyundai.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei