Amerikában is bemutatkozott a megújult Hyundai Sonata


A koreai bemutatót követően a Hyundai a New Yorki Autószalonon is bemutatta a Sonata felfrissített változatát, amely a korábbinál jóval vonzóbb karosszériával és bővített biztonsági ellátmányával továbbra is az amerikai Alabama államban készül majd.

Várhatóan az év második felében kerül a Hyundai amerikai kereskedéseihez a Sonata megújult változata, amit most a New Yorki Autószalonon mutattak be a nagyközönségnek. Az eredeti modell ugyanitt debütált még 2014-ben, ám annak ellenére, hogy az autó versenyképes tulajdonságokkal rendelkezett, formailag mindenképpen visszalépés volt a 2009-ben bemutatott elődhöz képest. Emiatt rengeteg kritikai megjegyzés érte a modellt, amelynek megjelenését most éppen ezért a szokásosnál is jobban átalakítottak,de emellett számos technikai újdonsággal is bővítették a Sonata műszakiságát.


Az új 2018-as Hyundai Sonata formájának kialakításakor a tervezők visszanyúltak a sikeres Elantra és a nemrég megjelent Accent modellekhez, így a Sonata ezekhez nagyon hasonló hűtőmaszkot és fényszórókat kapott. A maszk keretében természetesen itt s megjelent az új kaszkád oldalív, amely a normál vízszintes rácsozat helyett a Sport 2.0T modellnél rácsos mintázatú hűtőmaszkot foglal keretbe. Emellett újdonság, hogy a Sonata immár LED fényszórókkal is rendelhető.  


A más piacokon Sonata Turbo néven forgalmazott Sport 2.0T modell több elemében eltér a Sonata normál verzióitól, így a turbómotoros változat sötéten krómozott alsó oldalléceket, külső kilincseket és hátsó lámpakereteket kapott. A hátsó diffúzor és a kettős kipufogóvéget szintén krómmal vonták be.  


A belső térben elsősorban a középkonzolt értéke a legnagyobb változtatások, ahol új kezelőgombokat kapott a klímaberendezés. Az alapáron járó 7 colos (rendelésre 8 colos) érintőkijelző továbbra is a klímaközpont felett helyezkedik el, amelyről az autó információs és szórakoztató rendszere kezelhető. Ahogy az egy frissítésnél lenni szokott, újak a belső tér szövetkárpitjai  és némileg változott a kormánykerék kialakítása is. A Sport 2.0T modellben vágott aljú sportkormány és fokozott oldaltartást adó sportülések növelik a sportosságot.  


A megújult Hyundai Sonata konnektivitásban is lépett egyet előrébb. A hátsó ülések előtt, a középkonzol tövében is megjelent egy USB csatlakozó, de itt is megjelent a mobiltelefonok vezeték nélküli töltési lehetősége is. A Sonata volt a világon az első olyan személyautó,amelyben elérhető volt az Apple CarPlay és az Android Auto csatlakozási lehetőség és ez a frissített változatban is így van. A navigációs rendszer immár a madártávlatú nézetre is képes, ahogyan a közlekedési információk adatai alapján újra is tervezi az útvonalat, amennyiben szükséges.  


A motorválaszték a szokásos frissítésekkel együtt a korábbi verzióból már ismerősek, újdonság viszont, hogy a kétliteres motorral szerelt változatok, így pl. sportmodell a korábbi hatfokozatú helyett immár nyolcfokozatú automata váltót kapott. Ezzel a 245 lóerős erőforrással már 18 colos alufelnik és Michelin abroncsok is járnak.


A tervezők áthangolták a kormányt és a futóművet is, amelyekkel a korábbiaknál jobban kezelhetővé vált a Sonata. Biztonság terén mostantól alapáron jár a sávelhagyásra figyelmeztető és aktív sávtartó rendszer, a holttérfigyelő rendszer és a hátsó keresztirányú forgalomfigyelmeztető rendszer és összesen kilenc légzsák óvja az autóban helyet foglalók testi épségét.


Forrás: motorauthority.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei