Elkészülhetett a Hyundai olcsó elektromos autója


Kínában a helyi gyártók megfizethető árú elektromos autóival piacvezető szerepre törnek, ezért a Hyundai Motor kínai leányvállalatával közösen egy minden eddiginél olcsóbb elektromos modell kifejlesztésén dolgozik.

Már egy ideje köztudott, hogy a Hyundai Motor nemcsak hazájában, Dél-Koreában, de a vállalat egyik legfontosabb stratégiai piacán, Kínában az elektromos autók terén is terjeszkedni kíván. Ennek megfelelően már a helyi nagyobb autószalonok alkalmával ugyan bemutatta az Ioniq hibrid, illetve a Sonata plug-in hibrid változatait, a Korea és Kína között feszülő politikai viták nyomán kialakult kínai nyomásgyakorlás miatt a terjeszkedés nemrég megrekedt.

Néhány sajtónyilatkozatban a vállalat vezetői korábban már elejtettek pár szót arról, hogy a Hyundai egy kifejezetten a kínai vásárlóknak szánt elektromos autón is dolgozik, amely azonban nem egy különálló modell lesz, hanem egy már meglévő járműre épül. Ez a modell pedig a Hyundai negyedik generációs Elantra típusa, amelyet a harmadik, az ötödik és a nemrégiben érkezett hatodik nemzedékkel együtt még mindig gyártanak Kínában.


Most pedig megérkeztek az első kémfotók, amelyeken a helyi piacon Hyundai Elantra Yuedong néven forgalmazott modell EV változata szerepel. Az autó formatervén látható, hogy azt szinte egyáltalán nem változtatták meg az elektromos hajtáslánc beépítésével, mindössze a rácsos hűtőmaszkot váltotta fel az Ioniq Electrichez hasonló teljesen sík műanyag elem. Lejjebb, a rendszámtartó alatt azonban érdekes módon megtartották a rácsozatot és a közeli fotón már az is látszik, hogy a „hűtőmaszkot" egy kék színű betét keretezi. 

Az Elantra Yuedong EV oldalnézetből tökéletesen megegyezik a benzinmotorral szerelt hagyományos változatokkal, még a dísztárcsákról sem lehet azt mondani, hogy kifejezetten a légellenállás csökkentésére tervezték volna. A hátsó nézetből szemlélve csupán a csomagtartón olvasható „electric” felirat utal az autó különleges meghajtására. 


Az autó műszaki jellemzőiről viszonylag kevés tudható: a kínai sajtó szerint ez Elantra Yuedong EV-t egy 108 lóerős villanymotor mozgatja, amelynek maximális sebessége 140 km/óra. Ezen túlmenően csak az elektromos változat alapjait adó Elantra Yuedong méreteit, azaz 4 569 mm-es hosszát, 1 777 mm-es szélességét és 1 493 mm-es magasságát lehet tudni, de a villanyautóknál kritikus hatótávról, vagy az akkuk kapacitásáról semmilyen információ nem áll rendelkezésre. 

Ahogyan az is rejtély marad, hogy vajon a Hyundai mérnökei a vállalat széles limuzin-kínálatából miért éppen az egyik legidősebb Yuedong modellt választották és miért nem a szintén ezen modell padlólemezére épülő, ám sokkal frissebb és vonzóbb Celestát. Mindezekre tekintettel kérdéses, hogy a mérnökök vajon hogyan tudták az évtizedes technológiához a villanymotort és az akkumulátorokat hozzáilleszteni. Az akkukat eredetileg ráadásul a szintén koreai LG Chem vagy a Samsung SDI kínai vegyesvállalatai szállították volna, ám ezek visszavont engedélyei miatt a Hyundai várhatóan a kínai tulajdonban lévő Contemporary Amperex vállalattól szerzi be a szükséges elemeket. 


A korábbi hírek szerint a Hyundai még idén megkezdheti az Elantra Yuedong EV gyártását, ám éppen fentiek miatt egyes vélemények szerint a fotókon szereplő autó talán soha nem is kerül gyártásba, a vállalatnak mindössze annyi célja lehet vele, hogy ezzel igazolja a kormányzatnak környezetbarát törekvéseit és megkapja azokat az engedélyeket és támogatásokat, amelyek a Hyundai kínai tevékenységéhez elengedhetetlenül szükségesek.


Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei