Novemberben érkezik a Hyundai új sportkupéja


A Hyundai Motor a hírek szerint azt tervezi, hogy különleges kialakítású Veloster sportkupéjának második generációját idén novemberben mutatja be Dél-Koreában.

Sajtóértesülések szerint Dél-Korea legnagyobb autógyártója, a Hyundai Motor idén novemberben tervezi bemutatni 3+1 ajtós kialakítása miatt különleges Veloster sportkupé második nemzedékét. Az eredetileg 2011-ben bevezetett kupé új generációja turbófeltöltős erőforrással és egyedi modellváltozatok és kiegészítők széles választékával kerül majd bevezetésre. 


A kompakt Veloster sportkupé a Hyundai Motor alelnöke, Eui-sun Chung elképzelése szerintl megalkotott ún. "Premium Youth Lab" fiatalos imázzsal rendelkező almárka első modelljeként jelent meg, amelynek célja, hogy a 20-as, 30-as vásárlóközönséget célozza meg elsősorban. A Veloster mellett az i30 és még az i40 modelleket is ezen almárka keretein belül vezették piacra. Chung elképzelései ellenére azonban a Veloster már 2011-es bemutatása óta nem igazán hozta a tervezett értékesítési darabszámokat, ami azt is előrevetítette, hogy a típus utódnélkül szűnhet meg.  


A három PYL modellből 2012-ben még 30 718 darab kelt el, ami 2013-ra 19 162, 2014-re pedig 11 771 darabra esett vissza,  a csökkenés ezt követően sem állt meg, így 2015-ben már csak 6 695 db, tavaly pedig mindössze 4 367 db i30, i40 és Veloster kelt el Koreában, utóbbiból csak 635 példány. 


A Hyundai ennek ellenére úgy döntött még egy esélyt ad a PYL különleges sportkupéjának, így idén novemberben bemutatják az autó második nemzedékét, amely a különböző variációknak, felszereléseknek és kiegészítőknek köszönhetően a korábbiaknál lényegesen sokszínűbb, ezzel pedig egyénibb lehet.   


A PYL mellett a Hyundai idén mutatja be az új, harmadik generációs i30-ra épülő i30N sportmodellt, később pedig elképzelhető, hogy a Velosterből is készül majd egy komolyabb N változat. 

Forrás: theinvestor.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei