Az Ioniq kapja a Hyundai új hangvezérlését


A Hyundai Motor tervei szerint még idén bemutatja mesterséges intelligenciára épülő hangvezérlési rendszerét, amelyet elsőként az Ioniq Electric modell kap meg.  

A koreai Hyundai Motor 2017. második félévében tervezi bemutatni vadonatúj mesterséges intelligenciára épülő hangvezérlési rendszerét. Ugyan az autógyártó az Amazon Alexa és a Google Assistant révén az amerikai piacon már rendelkezik ilyen hangvezérlési rendszerrel, ám ezek kizárólag angol, illetve német nyelven kommunikálnak, így a Hyundai úgy döntött, készít egy ilyet a koreai vásárlók számára is. Ezt a rendszert elsőként az Ioniq elektromos változatába tervezik beépíteni. 

A várakozások szerint ez az első generációs mesterséges intelligencia rendszer arra lesz képes, hogy a vezető hangutasításainak megfelelően működtesse az autó fedélzeti rendszereit, mint amilyen a telefon vagy a navigáció. "A külföldi piacokon külső partnerekkel dolgoztunk együtt, Koreában viszont a saját rendszerünket fejlesztettük ki azért, hogy koreai nyelvű szolgáltatást is tudjunk nyújtani és ezzel csökkenteni tudjuk költségeinket" - mondta a Hyundai egyik képviselője.   


A Genesis G90 és G80 modellek voltak az első olyan járművek, amelyek a Hyundai Blue Link szolgáltatásán keresztül képesek voltak az Amazon Alexa hangvezérlési rendszerét hasznosítani, amelyen keresztül a tulajdonos akár otthonról is képes vezérelni az autó egyes funkcióit. Később a szolgáltatás más modellek, pl, az Ioniq, Sonata rendszereihez is elérhetővé vált.  

Habár külföldön a Hyundai külső partnerekkel készítette el hangvezérlési rendszereit, a most egyelőre csak Dél-Koreában bevezetésre kerülő új fejlesztés azt is jelentheti, hogy csupán idő kérdése és a saját rendszer más exportpiacokon is elérhetővé válik. Ez ugyan egyelőre csak sejthető, hiszen a vállalat nyilvánvalóan a nemsokára bemutatkozó rendszerrel szerzett tapasztalatok alapján dönt majd a szolgáltatás szélesítéséről.  


A Hyundai Ioniq elektromos változata egyre szélseb körben lesz elérhető, így a vállalat jól döntött, amikor új rendszeréhez ezt az egyre népszerűbb elektromos járművet választotta, amely így egyreközelebb kerül ahhoz, hogy hamarosan összevethető legyen koreai piacra nagy lendülettel érkező Tesla modelljeinek előremutató rendszereivel.  

Forrás: torquenews.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei