Sikeresen rajtolt a Hyundai Ioniq Németországban is


A koreai Hyundai autógyártó első alkalommal kínál kizárólag alternatív hajtásláncokkal rendelkező modellt, a tavaly októberben bevezetett Ioniq értékesítési eredményeivel pedig kifejezetten elégedett a márka német képviselete. 

A Hyundai Motor Deutchland 2016 októberétől kínálja az Ioniq hibridváltozatát, amelyet novembertől követett a tisztán elektromos hajtással rendelkező Ioniq Electric. Az azóta eltelt időszak meghozta a várt eredményeket, Németországban ugyanis a modellek eladása már 2 800 darab felett jár. A megrendelések nagyjából 5 százalékát a hibridekre adják le, míg az Ioniq vásárlók 45 százaléka az Electric változatot részesítette előnyben. Darabszámokra lefordítva a 23 900 eurós indulóárral rendelkező és 3,4 és 3,9 literes fogyasztással büszkélkedő hibridre eddig 1 550 darab megrendelés érkezett, 


Különösen örvendetes, hogy milyen népszerű a Hyundai Ioniq Electric változata, amelyből eddig 1 250 darabot tudtak értékesíteni Németországban. Ez a modell a hivatalos adatok szerint 11,5 kWh-s fogyasztással rendelkezik száz kilométeren, így az autó hatótávja akár 280 kilométeres is lehet. A  4 ezer eurós német állami támogatás összegét is figyelembe véve az elektromos változat ára 29 300 euró. 


"Mi már a kezdet kezdetétől le voltunk nyűgözve a Hyundai Ioniq innovatív koncepciójától" - mondja Markus Schrick, a Hyundai Motor Deutschland vezetője. " Ez a modellünk előőrs szerepet játszik, hiszen az Ioniq csak a kezdete azon modellek között, amelyek kizárólag különböző villamosított hajtáslánccal kerültek kifejlesztésre. A megrendelések ilyen magas száma miatt viszont pozitívan meglepődtünk. Az ügyfelek körében elért siker biztosít bennünket arról, hogy a Hyundai Ioniq koncepció irányzatával helyes utat választottunk: előremutató technológia, kiváló menettulajdonságok, kifejező formaterv és már a belépőmodellnél is márkajellegzetességnek tekinthető nagyon jó felszereltség."   


Idén nyáron pedig az Ioniq egy harmadik modellváltozattal is kiegészül, mivel akkortól érkezik a piacra az Ioniq plug-in hibrid verziója, amely mindkét eddig már elérhető modell előnyeit igyekszik egyesíteni. A 8,9 kWh-s teljesítményű lítium-polimer akkumulátornak és a nagy hatékonysággal dolgozó erőforrásnak köszönhetően a plug-in hibrid  akár 63 kilométert is meg tud tenni elektromos üzemben. Ezzel együtt az Ioniq PHEV teljes hatótávja vetekszik a modern dízelmotorral felszerelt autókéval, söt a villanymotor teljes kapacitásának kihasználásával az Ioniq PHEV az első száz kilométerre mindössze 1,1 liter üzemanyagot igényel, miközben széndioxid kibocsátása 26 g/km.  

Forrás:grueneautos.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei