Vietnamba látogatott a Hyundai alelnöke


A Hyundai csoport alelnökeként Eui-sun Chung nemrég Vietnamba látogatott, ahol találkozott az állam elnökével és egyeztettek az autógyártó helyi terjeszkedési lehetőségeiről.

A Hyundai Motor Group allnöke március utolsó hetében Vietnamba utazott, hogy találkozzon az állam vezetőivel és megtekintse a vállalat helyi partnerének összeszerelő üzemét. Eui-sun Chung első alkalommal látogatott el hivatalosan Vietnamba, amely jelzi a vállalat vezetőinek elkötelezettségét a gyorsan növekvő ázsiai piac iránt. 


Chung látogatásának első állomásaként találkozott Tran Dai Quang elnökkel, aki a két állam között jól működő bilaterális kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta ki és ígéretet tett arra, hogy folytatja a közigazgatás reformját annak érdekében, hogy megfelelő üzleti környezetet teremtsen az országba érkező befektetők számára. 


"A Hyundai Motor egy helyi közös vállalat által szereli össze járműveit Vietnamban" - mondta Chung, majd így folytatta: Bővíteni fogjuk itteni befektetéseinket, miközben a helyi társadalmi felelősségvállalási tevékenységeinket is fokozzuk azért, hogy a közösséget is fejlesszük." A látogatás egy másik állomásán Chung megtekintette a Hyundai helyi összeszerelő üzemét is és helyi szakemberekkel áttekintette a vietnami autópiac jelenlegi és jövőbeli várható helyzetét. .   


A Hyundai jelenleg egy haszongépjármű-összeszerelő üzemet épít a vietnami Quang Nam tartományban, ahol évente mintegy 20 ezer teherautó és busz gyártását tervezik. A koreai autógyártó és helyi partnere, a Thanh Cong Auto vállalat 40-40 millió dollár értékben fektettek be és fele-fele arányban tulajdonosai az új autógyárat létesítő és idén júliustól működtető közös vállalatnak. Amennyiben a most felépülő gyáregység kapacitását hozzáadjuk a Thanh Cong ugyanezen tartományban már működő Hyundai összeszerelő üzemének teljesítményéhez, a Hyundai járműveinek termelési kapacitása éves szinten eléri a 30 ezer darabot. 


Miközben ugyan Vietnam autópiaca relatív kicsi a délkelet-ázsiai régióban, a piac rohamos ütemben fejlődik. Tavaly a Hyundai volt a legtöbb autót értékesítő vállalat a helyi 2,5 tonnás vagynagyobb teherautó és busz szegmensében, így a vállalat megszerezte a helyi piac 25 százalékát. 2016-ban a vállalat összesen 112 332 darab haszonjárművet értékesített Vietnamban, ami 23 százalékkal töb, mint egy évvel korábban. A tervezett gyárbővítéssel a Hyundai célja, hogy lépést tartson az országban a haszonjárművek iránti mutatkozó növekvő igénnyel.

Forrás: theinvestor.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei