Amerikában tesztelik a Hyundai Sonata új generációját


Versenytársai között bukott le a Hyundai Sonata következő generációja, amelyről az amerikai Las Vegasban készültek az eddigi legjobb kémfotók. 

A Hyundai Sonata mostani nemzedéke jelentős mértékű modellfrissítésen esett át a 2018-as modellévre, ám a jelek szerint az új generáció is készen áll már. A 2020-as Hyundai Sonata első tesztpéldányát Las Vegasban akkor kapták lencsevégre, amikor az új autót annak konkurenseivel hasonlították össze. 


A Sonata tesztelt példánya nem modellfrissítés, hanem egy teljesen új generáció, amelynek egyetlen látható eleme sem egyezik meg a most futó szériával. A Genfi Autószalonon bemutatott Le Fil Rouge tanulmány ihlette vonalvezetéssel várhatóan ez lesz az egyik legátfogóbb stílusváltás azóta, hogy a Sonata legendás hatodik generációja 2010-ben megjelent volna és különleges stílusával felforgatta az amerikai autópiacot. 
  

Az autó elől jóval szélesebbnek tűnik a mostani változaténál. Ez részben annak is köszönhető, hogy a fényszórók a hűtőrács felső szélével egy vonalba költöztek a mostani hűtőmaszk feletti pozícióból. És habár nem látjuk tisztán, a hűtőmaszk valószínűleg hasonló alakú lesz, mint a legújabb Hyundai modelleken látható. 


Oldalt a sárvédők íve is feljebb kúszott, ami szintén szélesebbé teszi az autó megjelenését. Ez az ajtókra helyezett külső tükrökkel és az új kilincsekkel együtt az új Hyundai Sonata profilja is egészen más képet mutat. Az autó a korábbiaknál hagyományosabbnak hat azáltal, hogy a motorháztető íve nem a szélvédőben folytatódik, hanem eltérő szögben áll. A tető ívelése is kevésbé meredek, ami jóval kecsesebbnek mutatja az autó megjelenését, mint a mostani generációnál. Akárcsak most, a következő generáció laposabb elrendezése továbbra is ferdehátú benyomást kelt az autó hátsó részén. 


Keveset lehet tudni az új Hyundai Sonata motorkínálatáról. A mostani generáció háromféle erőforrással és háromféle erőátviteli rendszerrel rendelkezik, amit valószínűleg a következő generáció is valamilyen formában megörököl majd. Van 1.6-os és 2.0 literes turbómotor, de létezik egy 2.4-es szívóbenzines is, amelyekhez van hatfokozatú és nyolcfokozatú automata, valamint ott a hétfokozatú duplakuplungos DCT váltó is. És persze ne feledkezzünk meg a normál hibrid és plug-in hibridváltozatokról sem.


Bár nemrég már megjelent néhány fotó, amelyen Koreában egy tréleren szállítják, ez az első olyan alkalom, ahol valóban jól láthatóak az új Hyundai Sonata formái. A prototípus alapján a mérnökök elkészültek az autóval, most már csak annak finomhangolása következik. Az autót éppen a versenytársaival együtt fotózták le, vagyis jelenleg a Toyota Camry, Honda Accord és a Chevrolet Malibu modellekhez viszonyítva vizsgálják a Sonata képességeit. 

Ha a Hyundai követi a tőle megszokott időrendet, az új generációs Sonata várhatóan kb. egy év múlva mutatkozhat be és 2020-as modellként kerülhet gyártásba. 

Forrás: autoblog.commotor1.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei