Lakóautó és luxusbusz is készült az új Hyundai kisbuszból


A Hyundai Motor bemutatta a vadonatúj Grand Starex  különleges változatait, amelyeket a kempingezők és a gazdag üzletemberek minden igényét kielégítik.

A Hyundai Motor még tavaly decemberben mutatta be Koreában a Grand Starex vadonatúj, ráncfelvarrott változatát. A tiz év után megújult kisbusz és áruszállító átalakított orrkiképzést kapott, ahol eltérő lámpákat, hűtőmaszkot és lökhárítókat visel, de mások a hátsó lámpák és lökhárítók is. Belül is teljesen megújult a műszerfal, a középkonzolon pedig megjelent a lebegő érintőkijelző is.


Most a Hyundai hazai piacán bevezette ennek lakóautóvá alakított kivitelét. A lakóautó egy emelhető sátortetőt kapott, amely alatt egy kényelmes dupla fekhelyet alakitottak ki, amely mellett az utasteret egy kiemelhető asztalkával, egy kis hűtőszekrénnyel, egy mosogatóval és egy filmvetítővel is felszerelték. 


Az utastérben elhelyezett ülések átalakításával egy másik duplaágy is kialakítható, így akár egy négyfős társaság is együtt töltheti az éjszakát az autóban. Emellett a Grand Starex új változatában egy 50 literes víztartály és egy kinti tusoló is megtalálható, de egy elektromos csatlakozó mellett a fedélzeti elektronos eszközöket egy kiegészítő napelem is elláthatja energiával. 


Ahogyan az alapváltozatot, úgy az új lakóautó is a Hyundai 2.5 literes, 176 lóerős dízelmotorja mozgatja. A motorhoz egy ötfokozatú automata váltó csatlakozik, a hajtáslánc pedig a hátsó, vagy mind a négy kereket hajthatja. Emellett a normál Grand Starex és a haszonjármű változat kapható egy 140 lóerős változatban, hatfokozatú kézi váltóval, de belső piacon létezik egy 2.4 literes, 154 lóerős LPG autógázas kivitel is.


Ugyanerre az ú Grand Starex modellre épül a Limousine változat is, amely krómozott hűtőmaszkjával és a karosszéria színárnyalatában fényezett alsó védőelemeivel tűnik ki a többi változat közül. A külső megjelenést tovább emelik a különleges könnyűfém keréktárcsák, amelyek csak a Limousine kivitelhez érhetőek el.


Az alapból akár 11 személyes kivitelben készülő H-1 különleges luxusbusz változata emelt tetővel és csak hat- vagy kilencszemélyes kivitelben készülhet. A hatszemélyes változat belső terét az első ülésektől leválasztották, a válaszfalon pedig egy érintőkijelzős klímakonzolt, felette pedig egy 21,5 colos képernyőt helyeztek el.


A Hyundai Grand Starex lakóautó változatának alapára 51 millió koreai won, ami körülbelül 12,7 millió forintnak felel meg. A Limousine változatról egyelőre nem lehet tudni, milyen motorral kerül forgalomba, az árlistát pedig júniusban hozzák nyilvánosságra. 

Forrás: kolesa.ru

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei