Több mint 14 ezer megrendelés a megújult Hyundai Cretára


A Hyundai csak nemrég mutatta be Indiában a Creta kisterepjáró frissített változatát, amelyből a forgalmazás 10 napja alatt több mint 14 ezer darab talált gazdára. 

 A Hyundai Motor India Ltd. május végén mutatta be legújabb modelljét, a Creta ráncfelvarrott változatát. A helyi piacon 943 ezer rúpiától (kb. 3,8 mFt) kapható kisterepjáróra a forgalmazás első 10 napjában összesen 14 366 megrendelés érkezett, az érdeklődők száma pedig meghaladta a 70 ezer főt.  A modellfrissítés érintette az autó külső megjelenését, belső kialakítását és természetesen a technológiai szintet is. 


A Hyundai Creta frissített indiai változata külső megjelenésében hasonlít a Brazíliában, a Sao Paulói Autószalonon tavaly bemutatott Creta modellére.  Elöl a Creta az eddigieknél nagyobb hűtőmaszkot kapott, miközben az átrajzolt első lökhárító szélesebbnek mutatja az autót. Az előző modellhez képest a ködlámpák vízszintesen húzódnak és a lökhárító védőlemezt is átalakították. Összességében az első kialakítás egy kicsit sötétebb lett a korábbi fényes krómozott modellhez képest. 


Az oldalnézet és az autó hátsó kialakítása nagyjából érintetlen maradt, mindössze a lámpák belső rajzolatát és a hátsó lökhárító íveit frissítették fel, áthelyezték a fényvisszaverőket és a tetőantennát cápauszonyos kialakításúra cserélték. A könnyűfém keréktárcsákat is újratervezték, amelyek rajzolatukban nagyon hasonlítanak a korábbi európai i30 és Tucson modellekre is került alukerekekhez.   


Bent az utastérben az indiai Hyundai Creta kéttónusú belső színvilágot kapott, amihez az ülésszövetek is illeszkednek. A műszerfal egy új hétcolos multimédiás rendszerrel gazdagodott, ami USB, GPS és Bluetooth kapcsolódással is rendelkezik. A típus legjobban felszerelt változataihoz ezentúl napfénytető is kérhető. A 2018-as Hyundai Creta új opciói között a sebességtartó automatika, a vezeték nélküli mobiltöltő, a 6 irányban elektromosan állítható vezetőülés mellett viselhető okoskulcs-karkötőt is találhatunk, ez utóbbi az indiai Tata Nexon modelljében is elérhető.


Motorizáltság terén a ráncfelvarrott Hyundai Creta továbbra is 1.4-es és 1.6-os benzines és dízelmotorokkal rendelhető. A korábbi barna (Earth Brown) és kék (Mystic Blue) színeket a narancs (Passion Orange) és egy más árnyalatú kék (Marine Blue) váltotta fel. A narancs és a fehér alapszínekhez kéttónusú fényezés is kérhető, ahol a tetőt feketére fényezik.  

Forrás: news18.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei