Negyedével nőttek a Hyundai kínai eladásai


A Hyundai kínai részlege idén január és május vége között a tavalyinál 27 százalékkal több új autót értékesített és csak májusban 72 százalékkal ugrottak meg az eladások. 

A Beijing Hyundai Motor közzétette legfrissebb értékesítési adatait, amely szerint idén május végéig 330 ezer új Hyundai talált gazdára Kínában. Ez 27 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kereslet ismételt felfutását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy csak májusban 60 427 autó kelt el, ami 72 százalékkal magasabb, mint 2017 májusában. 


Elsősorban a Beijing Hyundai legkeresettebb Elantra modelljének köszönhető, hogy tavaly július óta, azaz 11 hónapja ismét nőnek a gyártó eladásai. A Hyundai Elantra modelljének értékesítése rakétaként szárnyal, hiszen az idén májusban értékesített 18 045 darab 572 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az eredmény az összesítésen is meglátszik, hiszen az idei év első hónapjában már 233 százalékkal több Elantrát vásároltak, mint tavaly ilyenkor. Ehhez hozzájárul, hogy a Hyundai hobbiterepjáróinak eladásai is 111 764 darabra nőttek, így január és május között ezen modellek értékesítése 59,1 százalékkal emelkedett. 


A Beijing Hyundai 2018-ban villámgyorsan igyekszik továbbfejleszteni modellkínálatát. Az idei év második felében hat új modell érkezik, köztük az Elantra RV, a Lafesta és a vadonatúj Sonata plug-in hibrid. 


A Beijing Hyundai az elmúlt időszakban egy sor olyan terméket dobott piacra, amelyet kifejezetten a kínai vásárlók igényeire szabtak. Ilyen volt az új Mistra, az új ix25, a vadonatúj Verna és a vadonatúj elantra, amelyek mind illeszkedtek a kínai vásárlók elvárásaihoz. Ezen helyben gyártott modellek mellett a Beijing Hyundai egy sor olyan klasszikusan globális modell helyi változatát vezette be, mint a Sonata és az Elantra sorozat, amelyet nemrég az Encino kisterepjáró egészített ki. 

Forrás: autonews.gasgoo.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei