A Hyundai is beszáll a villanyautók pályaversenyébe


A Hyundai Motor egyik magas rangú vezetője 2020-ra olyan Veloster N villanyautót szeretne építeni, amivel a márka az alakuló ETCR versenysorozatban is képviseltethetné magát. 

A Hyundai Motor elkötelezett az ETCR versenysorozat iránt, ezért a koreai autógyártó egy vadonatúj platformra épülő teljesen elektromos autót kíván építeni, amit 2020-ban mutatnának be. Erről Albert Biermann, a Hyundai Motor N márkájának vezető fejlesztője beszélt, aki azt is megerősítette, hogy a nemrég bemutatott 2019-es Veloster N TCR változatát építenék át az ETCR specifikációjának megfelelően, vagyis az autó a WSC Technology különleges kettős motorját és akkuját is megkapná.  

„Teljes mellszélességgel támogatjuk az ETCR-t” – mondja Biermann. „Hamarosan megépítjük az autót. Szeretnénk jövőre támogatni a promóciós tevékenységet is.” A Hyundairól már korábban is pletykák keringtek, amely szerint a SEAT Cupra versenyrészlege után a koreai márka lehet a második olyan autógyártó, amely hivatalosan ETCR versenyprogramot indíthat.  


Ugyan egyelőre nincs tervben a Veloster villanyautó-változatának szériagyártása, az ETCR szabályai megengedik az autógyártóknak, hogy annak ellenére egy meglévő modellbe építsék be saját elektromos technológiájukat, hogy annak nincs utcai villanyváltozata. Bierman úgy gondolja, hogy a részvétel segíthet a figyelmet a Hyundai egyre bővülő elektromos autótípusaira irányítani, amelynek a nemrég bemutatott Kona Electric kompakt terepjáró is tagja.  

„Ha beszállunk az ETCR-be, azzal az elektromos modelljeink képességeit szeretnénk hangsúlyozni” – mondja. „Most olyan villanyautókat mutatunk be, amelyek a leginkább elérhetőek és a legnagyobb elektromos hatótávval rendelkeznek. Ezek versenypályán történő szereplése szintén jó ötletnek tűnik. Előbb vagy utóbb nekünk is lesz elektromos hajtású Hyundai N modellünk. Az, hogy ez lágyhibrid, hibrid, plug-in hibrid vagy később akár teljesen elektromos lesz, az csak az időzítés kérdése. De abban mindenki, így a Hyundai N is biztos lehet, hogy ha a belsőégésű motorokat egyre inkább ki is szorítják, az élvezetesen vezethető Hyundai N modellek nem halnak ki vele.”


Ugyan a program részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, Biermann szavai azt sugallják, hogy elsőként gyári csapatként jelennek meg a szériában, bár a globális TCR-hez hasonlóan a céljuk a vásárlók elérése. A vezető szerint a speciális hajtáslánc „ésszerű” eszköz a kezdeti költségek féken tartásához. 

„Ha úgy indulunk, ahogy a korábbi villanyautós bajnokságok… akkor ahogy azt mindenki látta, ezek a versenyszériák nagyjából 5, vagy maximum 10 éven belül kihalnak” – mondja Biermann. „Teljes mértékben támogatom az ETCR technológiájának megfizethető szinten tartását az ügyfélversenyzés terén, ahol magánkézben lévő csapatok világszinten versengenek.” 

Forrás: e-racing365.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei