Bemutatták a frissített Hyundai Elantra Sport változatát


A Hyundai Motor bemutatta a korábban frissítésen átesett Elantra kompakt limuzin frissített változatát, amelynek most megérkezett a Sport változata is. 

A Hyundai Motor nemrég mutatta be az Elantra (hazai piacán Avante) modellfrissített változatát, amely nem mindenki tetszését nyerte el. A frissített változat a korábbi sportos irányzat helyett sokkal visszafogottabbá, elegánsabbá vált, ezért a márkarajongók aggódtak, vajon a Sport változat is hasonló irányba változik-e. A vállalat most bemutatta a modell első hivatalos fotóit, amivel szint egy időben részt vettek a Korea Super Race Bajnokságon, ahol kiállításra került a kompakt Elantra Sport modellváltozata is.  


A fotók alapján képet kaphatunk arról, hogyan változott az Elantra Sport. Nos, ez a sportos kivitel már valóban nem olyan agresszív, mint elődje volt, hiszen az autó már magán viseli a ráncfelvarrott változat első és hátsó lámpáit tartalmazó kialakításokat és mindössze a hűtőmaszk lyukacsos kialakítása, a fekete betétes LED fényszórók, a sportosabb felnik, a küszöbtoldatok, valamint a hátul látványosan kivezetett kipufogóvég utal az autó sportosabb jellegére. 


A sportos irányzat az autó belsejében azért kicsit jobban tetten érhető, hiszen megmaradtak azok a kiegészítők, amelyek már az elődben is megkülönböztették a sportos verziót a normáltól. Az Elantra Sportban így vörös bőrülések, vörös cérnával varrt kormány és váltóbőr kerültek és persze maradt az alul csapott sportkormány, mögötte pedig a függesztett mutatóval szerelt sportműszerek.  


Az új Elantra Sport az eddigiekben már megismert 1.6-os T-GDI benzinmotort kapja továbbra is, amely 201 lóerős teljesítménnyel és 265 Nm maximális nyomatékkal rendelkezik. A Sport modell várhatóan még az év vége előtt kerül értékesítésre Dél-Koreában.  

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei