A Hyundai Kínában is bemutatná sportmodelljeit


A Hyundai Motor nemrég bejelentette, hogy az eladások fellendítése érdekében Kínában is bevezetné N szériás sportmodelljeit. 

A Hyundai szerint a nagyteljesítményű járművek terén is vannak új lehetőségek Kínában. „Úgy hiszem, Kínára vonatkozóan néhány hónapon belül felállíthatjuk az N modellek bevezetési tervét" – mondta Thomas Schemera, a Hyundai Motor Nagyteljesítményű Járműfejlesztési és Motorsport részlegének vezetője Sanghajban, amikor Kinai Nemzetközi Import Expón bemutatta az N sportmárkát.


Schemera beszélt a villamosítás és a motorsport kapcsolatáról is. „A nagyteljesítményű modellek esetében is fontolóra vesszük az elektronos meghajtást, ami a jövőben elkerülhetetlennek látszik." A vezető nem közölt semmilyen időtervet az N modellek bevezetésével kapcsolatban. 


A koreai autógyártó azért fejlesztette ki saját nagyteljesítményű N sportmárkáját, hogy ezzel stabil autógyártóként növelje márkaértékét és belépett az eddig csak olyan tradicionális márkák uralta piacra, mint a BMW vagy a Mercedes-Benz. 2014-ben a Hyundai Motor a német BMW M fejlesztési főnökét, Albert Biermannt szerződtette, majd idén márciusban Schemera  a BMW M vezető mérnöke is csatlakozott a csapathoz. 


A BMW M és a Mercedes-Benz AMG a nagyteljesítményű modellek szegmensében vezető márkáknak számítanak. Az Audinak, a Volkswagennek és a Lexusnak is van saját sportmárkája S, R és F néven.  A Hyundai Motor eddig összesen három N szériás modellt mutatott be – az i30 N, az i30 Fastback N modellek Európában, a Veloster N pedig Dél-Koreában és Észak-Amerika piacain mutatkozott be.

Forrás: theinvestor.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei