A Hyundai frissítette és bővítette „2025 Stratégia” terveit

A Hyundai Motor az idén Szöulban virtuálisan megrendezett „2020-as Befektetői Napon” az jövő várakozásainak megfelelően frissítette tavaly bemutatott „2025 Stratégia” tervezetét.

Wonhee Lee elnök-vezérigazgató és más vezetők a különböző érdekelt feleknek, köztük a részvényeseknek és a befektetőknek bemutatott átfogó közép- és hosszú távú stratégia a Hyundai Motor azon terveit erősíti meg, amely szerint az intelligens mobilitási megoldások szolgáltatójaként a vállalata jövőbeni mobilitási ágazat élére állhat. A frissített 2025 Stratégia ütemtervét három fő pillérre építik: Intelligens mobilitási eszközök és Intelligens mobilitási szolgáltatások – mindkettő szerepelt már az eredeti, 2019-ben bemutatott tervekben is – valamint a H2 megoldások, amelynek beépítése a Hyundai az üzemanyagcellák fejlesztése és forgalmazása iránti elkötelezettségét tükrözi.

A Hyundai Motor frissített stratégiájának célja három fő irányelv érvényesítése: autóipari üzletága versenyképességének fokozása villamosítással,  a vezető mobilitási szolgáltatássá válás alapjainak létrehozása és a hidrogén-ökoszisztéma kezdeményezéseinek biztosítása. Annak érdekében, hogy innovatív és átfogó mobilitási élményeket kínáljanak az ügyfelek részére, miközben az ipar egészére kiterjedő ökoszisztéma fejlődéséhez is hozzájárulnak, a frissített stratégia négy fő üzleti területre összpontosít: villanyautók, városi légi mobilitás (UAM), autonóm vezetési technológiák és hidrogén üzemanyagcellás rendszer.

„2020 volt az első év a 2025-ös stratégiánk végrehajtására. A globális koronavírus járvány okozta kihívásokkal teli üzleti környezet ellenére sikeresen letettük az üzleti növekedés alapjait a következő öt évre” – mondta Wonhee Lee, a Hyundai Motor elnök-vezérigazgatója. „A Hyundai most új stratégiákkal felvértezve néz szembe a gyorsan változó üzleti környezettel. A nyereségesség javítására irányuló állandó erőfeszítéseink mellett a Hyundai Motor továbbra is olyan közép- és hosszú távú befektetéseket hajt végre, amelyek a következő években megalapozzák a fenntartható növekedést." 

A fórumon a vállalat vezetői, köztük Albert Biermann, a Hyundai Motor Group kutatás-fejlesztési részlegének elnökem, Jaiwon Shin, ügyvezető alelnök és az UAM részleg vezetője, Saehoon Kim, alelnök és az üzemanyagcellás központ vezetője és Woongjun Jang, alelnök és az Autonóm Vezetési Központ vezetője tartott előadásokat minden jelentősebb üzleti területen. A Hyundai Motor bemutatta közép- és hosszú távú pénzügyi céljait is, amelyek 2025-re 60,1 billió koreai von (55,2 mrd USD) beruházást tartalmaznak, 8 százalékos autóipari üzleti árrést, valamint 5 százalékos piaci részesedés elérését biztosítva a globális autóiparban.

A koronavírus járvány kezdetén a Hyundai Motor azt jósolta, hogy a válság gyorsan digitalizálja az autóipart és növeli a fogyasztók fenntartható megoldások iránti keresletét, valamint felgyorsítja az átállást a fosszilis üzemanyagokról az villamosításra és a világ hidrogén ökoszisztémájába történő növekvő beruházásokkal.

A 2025-ös stratégia intelligens mobilitási eszközének és intelligens mobilitási szolgáltatásának pillérei tekintetében a vállalat azt tervezi, hogy megerősíti értékláncát és termékeit, miközben felgyorsítja digitális átalakulást azzal a céllal, hogy optimalizált járműveket és adatokon alapuló szolgáltatásokat nyújtson. A Hyundai egy integrált mobilitási platformokon alapuló intelligens mobilitási szolgáltatás indítását is tervezi. A vállalat kibővíti a helyi közösségeken alapuló mobilitási szolgáltatásainak körét is és a járműadatok felhasználásával diverzifikálja hozzáadott értékű üzleti modelljét.

Az új H2 Megoldások pillére esetében a vállalat az üzemanyagcellás rendszer fejlesztésével és az üzemanyagcellás üzletág az üzemanyagcellás járművek fejlesztésén túli kibővítésével felgyorsítja a hidrogén ökoszisztéma előmozdítását. A vállalat tervei szerint az üzemanyagcellás rendszer kiterjesztését minden szállítási területre, például hajók, vonaton, targoncák és UAM járművek meghajtására is kibővítené.

Az IONIQ 5 2021-es bevezetésével kezdődően a Hyundai évente 560 ezer villanyautót tervez értékesíteni 2025-ig. A vállalat több mint 12 elektromos meghajtású modell bevezetését tervezi, köztük a Hyundai Motor Group saját fejlesztésű dedikált E-GMP padlólemezére épülő villanyautókat kíván bemutatni. Közép- és hosszú távon a Hyundai célja, hogy 8-10 százalékos piaci részesedésével 2040-ig az elektromos járművek globális piacának vezetőjévé váljon. 2030-tól kezdődően a vállalat fokozatosan bővíti elektromos modelljeinek kínálatát olyan kulcsfontosságú piacokon, mint az Egyesült Államok, Európa és Kína, és célul tűzte ki, hogy teljes világpiaci termékválasztékát 2040-ig teljesen villamosítja. Ezenkívül a feltörekvő piacokon, például Indiában, Oroszországban és Brazíliában is sokoldalúbb elektromos modellekkel támogatja a villanyautók elterjedését.

Ezen cél elérése érdekében a Hyundai fokozott alkatrész-szabványosítással és alacsonyabb költségszinttel biztosítja a gyártás versenyképességét. A regionális ügyfelek különféle igényeinek kielégítése érdekében a vállalat regionális szempontból optimalizált elektromos termékek üzemeltetési stratégiáinak kidolgozását tervezi. A világelső elektromos modellek gyártása mellett a Hyundai az infrastruktúrával és az akkumulátor-üzletágakkal kapcsolatban is erőfeszítéseket tesz. A vállalat 2021-ig 20 ultragyors töltőállomás megépítését tervezi Koreában, míg külföldön különféle partnerek bevonásával továbbra is részt vesz a töltőtelepítési projektekben, köztük az európai IONITY-vel együttműködve.

A Genesis luxusmárka részére 2021-ben egy önálló villanyautó modellt és egy villanyautó modellváltozatot is bevezetnek. Korea és Egyesült Államok piacai után a Genesis bővíteni kívánja jelenlétét Kínában és Európában, hogy felhívja a figyelmet a környezetbarát luxusmárka iránti keresletre és igényekre.

Intelligens mobilitási megoldások szolgáltatójaként a Hyundai Motor folytatja UAM fejlesztéseit, amely innovatív közlekedési eszközként segít a városi torlódásokat segít csökkenteni és javítja az emberek életminőségét is. A 2020. januári CES kiállításon az UAM koncepciómodelljének (S-A1) kiállításával a Hyundai bemutatta jövőbeni mobilitási elképzeléseit, amelyet négy alapelv alapján fejlesztenek: biztonságos, csendes, megfizethető és emberközpontú megoldás. Az UAM piacon betöltendő vezető szerepének eléréséhez a Hyundai Motor egy teljes légijármű-családot tervez, amelyekkel a személy- és a teherszállítási ágazatot egyaránt lefedné.

A vállalat 2026-ban egy hibrid hajtásláncú pilóta nélküli légi fuvarozási repülőgép-rendszer (UAS) bevezetését tervezi, míg 2028-ban egy városon belüli üzemeltetésre optimalizált teljesen elektromos UAM modell érkezik. A 2030-as években a vállalat regionális légi mobilitási szolgáltatás elindítását tervezi, amely a szomszédos városokat kapcsolja össze.

A fejlesztés kezdeti szakaszától kezdve a Hyundai a méretezhető kereskedelmi gyártásra összpontosítva tervezi UAM modelljeit. Ezen túlmenően a vállalat saját üzemanyagcellás technológiájának felhasználásával a légi közlekedés számára hidrogénes hajtáslánc fejlesztését is tervezi, amely páratlan hatékonyságot és repülési hatótávolságot kínál. A Hyundai továbbra is együttműködik a magán- és a közszféra különböző szereplőivel a biztonságos és hatékony, a nagyközönség számára elfogadható UAM-ökoszisztéma létrehozása érdekében.

A Hyundai Motor felgyorsítja erőfeszítéseit az autonóm vezetési technológiák kifejlesztése érdekében, különösen az érzékelők fúziója és az integrált vezérlőegységek területén. A Hyundai szenzorfúziós technológiát alkalmazo, amely integrálja és feldolgozza a különféle szenzorokból, például kamerákból és radarokból gyűjtött információkat. A vállalat további kamerákat alkalmaz és sorozatgyártású modelljeiben is megkezdi a Lidarok használatát azért, hogy tovább javítsák az felismerés pontosságát.

A Hyundai a meglévő rendszerekhez nagyteljesítményű processzorok hozzáadásával egy új generációs integrált vezérlőegységet fejleszt. Ezzel a vezérlőegységgel különféle fejlett technológiák, például a 3. szintű önvezető technológia, az automatikus parkolási funkciók és a mélytanuláson alapuló képfelismerő technológia alkalmazható. Ezen egység alapján például az OTA frissítési funkciót vezetik be 2021-től. A Feature on Demand (Igény szerinti funkciók – FoD) is bevezetésre kerül.

2022-től kezdődően a Hyundai azt tervezi, hogy már 3. szintű autonóm vezetési technológiával felszerelt modelleket kínál. Ezenkívül a vállalat a világ minden táján található partnerekkel való együttműködés révén felgyorsítja a 4. és 5. szintű technológiák kereskedelmi forgalomba hozatalát. A Hyundai és az Aptiv cégekkel közös vállalata, a Motional megalapítása a Hyundai globális együttműködésre irányuló erőfeszítéseinek része. A Hyundai tervei szerint folytatja együttműködését és stratégiai beruházásait az Egyesült Államok, Kína és Izrael globális vállalataival, miközben folytatja saját erőfeszítéseit is a különféle alkalmazások önvezető technológiáinak előmozdítása érdekében. 

A Hyundai bemutatta a „HTWO” nevű új márkát is, amely a vállalat világklasszis üzemanyagcellás rendszerét képviseli. A Hyundai több mint 20 éves tapasztalatára építve a hidrogén üzemanyagcellás technológiában a márka a hidrogént az emberiség számára pozitív energiaként fogja bemutatni. A HTWO a H2 hidrogénmolekulát jelenti, miközben a "hidrogént" és az "emberiséget” (Humanity) is képviseli, amelyek a Hyundai üzemanyagcellás üzletágának két fő pillérét jelentik. Az új üzemanyagcellás márka bevezetése a Hyundai globális üzemanyagcellás üzletágát segítve növeli a hidrogén ökoszisztéma elterjedését.

A HTWO segítségével a Hyundai Motor fokozza erőfeszítéseit egy új generációs üzemanyagcellás rendszer kifejlesztése érdekében, amely a mobilitás különféle formáihoz, például az UAM-hoz, az autókhoz, a hajókhoz és a vonatokhoz is egyaránt felhasználható. A következő generációs üzemanyagcellás rendszer nemcsak sokféle mobilitási termék és szolgáltatás számára lesz elérhető, hanem megnövelt teljesítményt és tartósságot kínál megfizethető áron, könnyebb felépítésben, megnövelt energiasűrűség mellett. A vállalat új generációs üzemanyagcellás rendszerével a hidrogénüzemű járművek rendkívül hatékony és változatos kínálatát kívánja kínálni.

A hidrogén-, energia- és logisztikai vállalatokkal folytatott világszintű stratégiai társulások révén a Hyundai Motor kibővítette üzemanyagcellás üzletágát, felgyorsítva a hidrogénalapú társadalom fejlődését és megalapozva a vállalat HTWO márkáját, kezdetben a főbb régiókra - Koreára, az Egyesült Államokra, Európára és Kínára fókuszálva.

A világ első sorozatgyártású ix35 üzemanyagcellás járművének 2013-as bevezetése óta a Hyundai olyan modellekkel bővítette üzemanyagcellás rendszerével működő járműveinek kínálatát, mint például a Nexo, az Xcient Fuel Cell teherautó és az üzemanyagcellás busz, amelyeket zéró kibocsátású mobilitási megoldásokként árusítanak. A vezető energetikai, szállítási és ipari vállalatok globális koalíciója, a Hidrogéntanács tagjaként közös elképzeléssel és hosszú távú törekvéssel rendelkeznek a hidrogénnel kapcsolatban – a Hyundai elkötelezetten támogatja a tiszta energiára való áttérés előmozdítását.

A belsőégésű motorral felszerelt járművek esetében, amelyek iránt a globális kereslet a koronavírus járvány lecsengése után várhatóan helyreáll, a vállalat a harmadik generációs platformok különféle modellekben történő szélesebb körű adaptálásával, a regionális központokban folyó termelés optimalizálásával, a kiskereskedelmi innovációkkal és a Genesis luxusmárka globális terjeszkedésével a jövedelmezőség helyreállítására fog összpontosítani. Az villanyautók esetében az E-GMP platform bevezetésével a vállalat megerősíti vezető szerepét. A vállalat célja, hogy a gyártás és értékesítés minden szakaszában – a fejlesztéstől a gyártáson át az értékesítésig – megerősítse versenyképességért és a belsőégésű motorokkal szerelt modellekhez hasonló nyereségességet érjenek el.

Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei