A Hyundai Motor üzemanyagcellája kerülhet az INEOS terepjárójába

A Hyundai Motor és az INEOS vállalat bejelentette, hogy nemrég egy olyan közös szándéknyilatkozatot írtak alá, amelynek révén a hidrogéngazdaság globális felgyorsítása új lehetőségeinek feltárása érdekében működnek együtt.

A Hyundai és az INEOS a jövőben a hidrogén előállításának és ellátásának lehetőségeit, valamint a hidrogén felhasználásának és a hozzá kapcsolódó technológiák világszerte történő bevezetését közösen vizsgálják. Mindkét vállalat kezdetben igyekszik az állami és a magánszektor azon projektjeit megkönnyíteni, amelyek az európai hidrogén-értéklánc fejlesztésére összpontosítanak.

A megállapodás magában foglalja a Hyundai saját üzemanyagcellás rendszerének az INEOS nemrégiben bejelentett Grenadier 4x4 járműbe illesztésének értékelését is. Ez az együttműködés fontos lépést jelent az INEOS azon erőfeszítéseiben, hogy még a korai szakaszban diverzifikálja a hajtáslánc-opciókat.

A  Hyundai saját moduláris üzemanyagcellás rendszere, amelyet az INEOS értékelő járművekben használnak, már a Hyundai Nexo hobbiterepjárókban is megbízhatónak és hatékonynak bizonyult. A világ első dedikált hidrogénüzemű hobbiterepjárója a piacon lévő üzemanyagcelás modellk között a legnagyobb hatótávval rendelkezik. A Hyundai az az üzemanyagcellás technológia területének egyik vezető vállalata, amely már 2013-ban megkezdte a világ első üzemanyagcellás járműveinek sorozatgyártását.

„Az INEOS üzemanyagcellás jármű és a hidrogén ökoszisztéma fejlesztési döntése újabb mérföldkőnek számít a fenntartható és tiszta közlekedés irányába" - mondta Saehoon Kim, a Hyundai Motor alelnöke és üzemanyagcellás központjának vezetője. „A Hyundai úgy véli, hogy ez fontos, az ágazatok széles köre számára biztosít alacsony szén-dioxid-kibocsátású opciót. Azt is reméljük, hogy a hidrogén üzemanyagcellákkal kapcsolatos évtizedes tapasztalatunk az INEOS kémiai szakértelmével szinergiában működik majd azért, hogy a zöld hidrogén és az üzemanyagcellák tömegtermelését a Grenadier számára megvalósítsuk."

Peter Williams, az INEOS technológiai igazgatója hozzátette: „Az INEOS és a Hyundai közötti megállapodás mindkét vállalat számára új lehetőségeket kínál, hogy vezető szerepet töltsenek be a tiszta hidrogéngazdaságban. Az új gyártási folyamatok, technológiák és alkalmazások értékelése a meglévő képességeinkkel kombinálva egyedülálló helyzetbe hoz minket, hogy a jövőben a megfizethető, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrások iránti igényeket és az igényes 4x4-es tulajdonosok igényeit egyaránt kielégítsük." 

Az INEOS nemrégiben új vállalatot alapított a tiszta hidrogénkapacitás fejlesztése és kiépítése érdekében Európában, a nulla szén-dioxid-kibocsátású jövő iránti törekvés támogatása érdekében. A vállalat jelenleg évente 300 ezer tonna hidrogént állít elő, elsősorban vegyipari gyártási melléktermékként. Az INOVYN leányvállalat révén az INEOS Európa jelenlegi legnagyobb elektrolízis-üzemeltetője lett, amely áramtermelés, szállítás és ipari felhasználás céljából megújuló energiát használ fel hidrogén előállítására. A hidrogén tárolásában és kezelésében szerzett tapasztalata, valamint az elektrolízis technológiában megszerzett know-how-ja az INEOS-t egyedülálló helyzetbe hozza, miközben a hidrogénen alapuló, szénmentes jövő felé halad. 

A Hyundai Motor Group 2018-ban jelentette be közép- és hosszú távú Fuel Cell Vision 2030 ütemtervét, amelynek célja a hidrogén-üzemanyagcellás rendszerek éves termelésének 700 ezer darabra növelése 2030-ig.

Forrás:  hyundaimotorgroup.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei