A Hyundai az üzemanyagcellás autópiac háromnegyedét uralja

A Hyundai Motor tavaly óta vezeti a világ üzemanyagcellás autópiacát, ami a Nexo hobbiterepjáró mellett üzemanyagcellás buszának és teherautójának köszönhető.

Az SNE kutatóintézet legfrissebb beszámolója szerint az idén január és szeptember között értékesített üzemanyagcellás járművek száma elérte a 6 664 darabot, amelynek 73,8 százaléka, 4 917 db a Hyundai Motor terméke volt. A koreai autógyártó üzemanyagcellás eladásai ezzel 61,3 százalékkal emelkedtek a tavalyi évhez képest. A 11,5 százalékos piaci résszel második helyen álló japán Toyota és a harmadikként 2,8 százalékot birtokló Honda ezzel szemben 61,8, illetve 27,2 százalékos visszaesést voltak kénytelenek elszenvedni, mivel Toyotából csak 767, Hondából pedig mindössze 187 hidrogénes jármű kelt el. 

A Hyundai Motor Nexo hobbiterepjárójának, valamint az üzemanyagcellás Elec-City autóbuszának folyamatos pozitív eladási trendje mellett az autógyártó idén bemutatta Xcient teherautóját is, amellyel üzemanyagcellás kínálata már több személyszállító és haszonjárműből áll. Közben a Toyota hat éves Mirai modellje technológiailag elavult és termelése, amerikai értékesítése a koronavírus-járvány miatt meg is szűnt. 

Az autóipar üzemanyagcellás járműszegmensében a verseny az idei 3,2 százalékos visszaesést követően jövőre újra beindulhat. A Toyota Japánban most decemberben mutatta be a Mirai következő generációját, amely nagyteljesítményű limuzinként egy tankkal állítólag akár 850 km megtételére is képes lesz. A Toyota a szigetországban működő 135 darab hidrogén töltőállomásra, illetve a kormányzat támogatási rendszerére alapozva évi 30 ezer darab termelésével meg kívánja tízszerezni a Mirai gyártási kapacitását.

Azok a kínai versenytársak, akik tavaly még egyetlen darabot sem értékesítettek, idén január és szeptember között a teherautók iránti megnövekedett helyi igényeknek köszönhetően már több mint 100 darabot értékesítettek. Ezek a gyártók, pl. a Geely Motors, a Wolong motor és a Golden Dragon  a jövőben még agresszívabban fogják növelni kínálatukat a szegmensben.   

Forrás: donga.com, businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei