Kutya látogatta meg a brazil Hyundai gyárat

Kóbor kutyaként kezdte, világsztárrá vált az a brazil kutya, akit egy brazil Hyundai kereskedés fogadott örökbe, most pedig a Hyundai brazil gyárába is meghívták.

A kutya sztorija még a koronavírus-járvány első hullámában kapott szárnyra, amikor a zsemleszínű kóbor kutyust az egyik brazil kereskedés befogadta és a dolgozók, ügyfelek annyira megszerették, hogy nemcsak Tucson Prime névre keresztelték, de hivatalos kitűzőt és értékesítői posztot is adtak az állatnak. Még saját Instagram oldala is van, ahol már több mint 170 ezren követik.


Tucson Prime nemrég még a Hyundai brazil gyártóüzemét is meglátogathatta, ahol Eduardo Jin, a Hyundai közép- és dél-amerikai részlegének elnöke és Ángel Martinez, a vállalat brazil értékesítési vezetője ugyanúgy fogadta, ahogy átlagos látogatókat szokás. A HMB Prime márkakereskedés dolgozóival közösen érkezett kutyus meglátogatta az összeszerelő üzemet, a minőségellenőrzési részleget, valamint a tesztpályát is. A látogatás során a kutya hatalmas attrakciónak számított a gyár dolgozóinak körében, akik összegyűltek és megölelték, illetve közös fotókat készítettek vele.     


„Tudjuk, hogy az állatok milyen fontos szerepet játszanak egy modern családban és arra bátorítjuk ügyfeleinket, hogy velük együtt nézzék meg autóinkat a kereskedésekben” – mondta Ángel Martinez. „Tucson Prime egy tökéletes példa arra, kereskedőink hogyan viszonyulnak ehhez. A közösségi média azonnali reakciója és a gyári dolgozók meleg fogadtatása megerősíti az emberek állatok iránti szeretetét, amit Tucson története is példáz.”  


A kezdeményezés célja, hogy a Hyundai brazil kereskedéseiben felkészülten várják a vásárlók és látogatók állatait és erre építve erősítsék a márka elkötelezettségét az emberek és állatok harmonikus együttélésére. A látogatás megünneplésére a Hyundai Brazília legnagyobb állatkereskedésével közösen 500 kiló kutyaeledelt ajándékozott a hely „Tutor com Amor” szervezetnek, amely a kóbor kutyák megmentésén dolgozik. 

Forrás: latercera.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei