A Hyundai saját villanyautót fejleszt Indiában

A Hyundai néhány éven belül egy olyan, kifejezetten az indiai igények szerint fejlesztett elektromos crossovert tervez bemutatni, amelynek alkatrészeinek nagy részét is helyben készítenék.   

A Hyundai Motor indiai képviselete jelentős sikereket ért el a Kona Electric tavalyi indiai bemutatása óta, így ezen felbátorodva a közeljövőben egy olyan modell fejlesztésébe fogott, amely már kifejezetten a helyi igényeket veszi figyelembe. Erről maga Seon Seob Kim, a HMIL ügyvezető igazgatója beszélt egy interjúban, aki elmondta, hogy mivel egyre több elektromos jármű jelenik meg Indiában, ezért a hazai piac számára egy megfizethető árú villanyutó fejlesztésébe fognak.

Ennél többet azonban nem volt hajlandó elárulni a készülő termékről, azt azonban elmondta, hogy a fejlesztési csapat jelenleg az indiai vásárlók számára legmegfelelőbb karosszéria-kialakításon dolgozik. Azt is hangsúlyozta, hogy a fejlesztés a piac fejlődésétől és a potenciális vásárlók igényeitől is függ. A riportot készítők szerint ezek alapján egy crossover jellegű kisautóra lehet számítani.

Egy szériagyártású és megfizethető árú elektromos crossover Indiában is sikeres lehet, hiszen a vásárlók ebbe a régióban is egyre inkább a magasabb felépítésű hobbiterepjárókat részesítik előnyben. A Hyundai 40 milliárd dollárt tervez olyan új technológiákba és innovációkba fektetni, mint az önvezetés és a környezetbarát mobilitás. Ennek nyomán a vállalat az évtized közepéig 44 villamosított modellt kíván globálisan bemutatni.  

A Hyundai az elektromos járművek alkatrészeinek nagyfokú, akár 90 százalékos lokalizálását tervezi Indiában és ehhez szorosan együttműködik a helyi beszállítóival és akkugyártóival. Az indiai kormányzat ugyanis nemrég megemelte a CKD eljárással (külföldről behozott előre összeszerelt elemekből helyben megépített) készülő járművek alap vámtételét. Az 5-ről 15 százalékra emelt vám pedig rögtön megjelent a Kona Electric vételárában is.    

Forrás: gaadiwaadi.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei