A Hyundai Elantra lehet az Év Autója Amerikában

A vadonatúj Hyundai Elantrát beválasztották a 2021-es Észak-amerikai Év Autója díj három döntőse közé, amelyek közül a győztest januárban egy virtuális eseményen jelentik be.

A Hyundai Elantra legújabb, hetedik generációja idén tavasszal egyik legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban tartotta világpremierjét. A modell a Hyundai új Érzéki Sportosság formanyelvét követve vonzó, egyedi formaterve mellett a hagyományos hajtásláncok mellett hibridtechnológiával is elérhetővé vált. Az új modell ráadásul sportos N Line változatban is bemutatkozott, hamarosan pedig az igazán kemény N sportverzió is megérkezik.

„A három döntős közé jutás igazi megtiszteltetés számunkra, mivel erős versenytársaink vannak" – mondta Olabisi Boyle, a Hyundai Motor North America terméktervezési és mobilitási stratégiáért felelős alelnöke. „Az Elantra család számos választási lehetőséget kínál az ügyfelek számára. Ha technológiára, teljesítményre vagy üzemanyag-takarékosságra van szükség, mindenre tudunk megoldást."

Az idei döntősöket egy az Egyesült Államok és Kanada nyomtatott, online, rádiós és televíziós médiájából elismert 50 tagból álló zsűri választotta ki. A zsűritagok a döntősöket a szegmens vezető szerepe, az innováció, a formaterv, a biztonság, a kezelhetőség, a vezetői elégedettség és az ár-érték alapján értékelik. Az Elantra mellett a „házon belüli” Genesis G80 és a Nissan Sentra jutott be a döntőbe.

Nem először történne meg ez a Hyundai Elantrával, ugyanis az ötödik generáció 2012-ben már megkapta ugyanezt az elismerést. „Sportos, mégis érzéki. Luxus, mégis megfizethető. Mokány, mégis biztonságos.” – nyilatkozta akkor Jayne O’Donell, a zsűri egyik tagja. „Az Elantra paradoxonok egész sora, mégis mindenkinek volt egy további érve a Hyundai új modellje mellett.” Az Elantra akkor olyan vetélytársakat utasított maga mögé, mint a Ford Focus és a Volkswagen Passat. 

Forrás: hyundainews.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei