Ausztráliában is kapható az új i30


Már a világ nagy részén kapható, így csak idő kérdése volt, mikor jelenik meg Ausztráliában is. Júniustól már ott is árusítják az új i30 modellt.

Ausztráliában az új i30 az előd nyomdokain haladva olyan ellenfelekkel veszi fel a versenyt, mint a Mazda3, a Toyota Corolla, illetve a Holden Cruze.

A korábbi i30 2 literes benzinmotorja helyett az új változat Ausztráliában 1,8 literes NU benzinmotorral kerül forgalomba, melynek teljesítménye 148 lóerő, maximális forgatónyomatéka pedig 178 Nm. A hatfokozatú manuális váltóval ez a motor 6,5 litert fogyaszt 100 kilométeren, míg automata váltóval 6,9 litert fogyaszt ugyanez az egység.


Az új Hyundai i30 választható az 1,6 literes, 128 lóerős CRDi dízelmotorral is, melynek maximális nyomatéka 260 Nm. A benzineshez hasonlóan ez is választható hatfokozatú manuális és automata váltóval. Kézi kapcsolás esetén a motor 4,5, míg automata váltóval 5,6 litert fogyaszt 100 kilométeren.

Az autó formája teljesen megegyezik az európai, illetve koreai kivitellel, ám a gyártó koreai és ausztrál mérnökökkel közösen a futóművet a SACHS futómű specialistával együttműködve áthangolta az ausztrál igényeknek megfelelően. A Hyundai szerint a mérnökök az új i30 felfüggesztését több ezer kilométeren tesztelték már annak érdekében, hogy megfeleljen a helyi igényeknek.


Az új i30 alapfelszereltsége az iPod és USB csatlakozó mellett a Bluetooth kihangosító is, az Active modellben az 5 collos színes érintőképernyő (ilyen opció nem kapható Európában), míg az Elite és a Premium kivitelben 7 collos, navigációval ellátott érintőképernyő is a felszereltség részét képezi. A Premium modellekben ezt kiegészíti a panorámatető, elektromos kézifék, ülésfűtés, xenon fényszórók és fényre sötétedő belső tükör.


A biztonsági felszerelés teljes: 7 légzsák, ESP, kipörgésgátló, ABS, fékerő-szabályozó és vészfékasszisztens, valamint hátsó tolatóradar már alapáron jár a modellhez. Az Elite és Premium modellekhez a tolatóradaron felül tolatókamera is jár.   

Az új modell 20990 és 32590 ausztrál dollár között kapható felszereltségtől, motorizáltságtól függően.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei