Májusi rekord Európában


A Hyundai tájékoztatása szerint a cég idén májusban 38521 autót értékesített Európában, ami új rekordnak számít, hiszen soha eddig ennyi autó nem került forgalomba ebben a hónapban.

Ez a rekordmennyiségű jármű is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az autógyártó világviszonylatban 8,1 százalékkal tudta növelni értékesítési darabszámát május hónapban.

Európa két legkeresettebb Hyundai modelljét a csehországi Nosovicében gyártják: a vadonatúj i30 modellből 9679 darab, míg az ix35 szabadidőautóból 7814 darab fogyott az öreg kontinensen. A szintén itt készülő ix20 kisegyterűből, illetve a jelenleg Törökországból (későbbiekben Nosovicéből is) érkező i20 kisautóból összesen 9113 egységet értékesítettek a kereskedők.


Általánosságban is elmondható, hogy a Hyundai összes európai értékesítésének mintegy 70 százalékát a helyi üzemeiben állítja elő az autógyár. Amennyiben azonban azt nézzük, hogy mely autókat terveztek a Hyundai németországi Rüsselsheimben található fejlesztési központjában, abban az esetben az értékesítési arányszám már eléri a 95 százalékot. Vagyis pl. az európai igényekhez igazított i40 modellt a Hyundai koreai központi autógyárában szerelik össze.  

„Nagyon bíztatóak a májusi európai értékesítési eredmények, különös tekintettel a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve. Örömünkre szolgál, hogy a Hyundai sikeres európai tevékenysége nagymértékben hozzájárulhat a cég globális fejlődéséhez. Sikerünk alapja az Európában fejlesztett és itt is gyártott modelljeink.” – mondta Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe vezérigazgatója.

Az EU-ban tapasztalható gazdasági bizonytalanságok ellenére a Hyundai folyamatos értékesítési bővülést ér el 2012-ben. Az év első 5 hónapjában rekordmennyiségű, összesen 187534 járművet értékesítettek, mely 16 százalékkal magasabb 2011. azonos időszakához képest.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei