Rövidesen bejelenthetik a Hyundai WRC részvételét


Mint arról már korábban beszámoltam, a World Rally Championship (WRC) versenysorozat nemsokára újabb résztvevővel bővül, hiszen a hírek szerint a koreai Hyundai vállalat beszáll a versengésbe.

A koreai óriásvállalat a német Volkswagen konszernnel egy időben, várhatóan 2013-ban lép először pályára. A német Auto Motor und Sport szerint a Hyundai egy módosított i20 modellel áll ki a Ford, Volkswagen és Citroen gyári csapatai ellen, a kisautó meghajtásáról pedig a Veloster 1,6 literes motorjának erősen módosított változata gondoskodik majd.

A Hyundai eddig még nem erősítette meg a hírt, mellyel újabb spekulációkra ad okot. A WRC vezetői június közepén ülnek össze, ahol várható valamilyen bejelentés ezzel kapcsolatban.


A Hyundai már nem ismeretlen a WRC világában, hiszen 1999-től egy Accent WRC modellel értek el könnyen felejthető eredményeket Kenneth Erikkson és Alister MxRae pilótákkal. McRae legjobb egyéni eredménye egy negyedik hely, míg Erikkson hatodik hellyel büszkélkedhetett annak idején.


2002-ben a csapatoot leváltották, helyükre Juha Kankkunen, Freddy Loix és Armin Schwarz került, akikkel a csapat a Skoda és a Mitsubishi előtt megszerezte a negyedik helyet a konstruktőrök világbajnokságában. Ezek után a csapat csökkentett költségvetéssel bukdácsolta végig a 2003-as szezont, melynek végén kiszállt, ám rögtön kijelentették, hogy egyszer visszatérnek.

A WRC vezetősége nemrég jelentősen megemelte a részvételi díj illetékét, mellyel komoly problémákat okozott a résztvevőknek. A FIA további 100 ezer eurót kér a részvételért a 2013-as szezonra, mely majdnem duplája a 2012-re fizetett 140 ezer eurónak.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei