Öt új modellt mutatott be a Hyundai Lipcsében


A Hyundai az idei, Lipcsében megrendezett autókiállításon új modellek dömpingjét mutatta be, melyek között egy Európa premier is volt.

A június 2-án megnyitott autószalonon a Hyundai standjának legnagyobb eseménye a Santa Fe modell bemutatása volt, mely első alkalommal látható Európában.  Az autó formaterve magában hordozza az eddigi , folyékony szobrászat formanyelvet, ám azt továbbgondolva született meg a Santa Fe formatervének Storm Edge (vihar széle) irányzata. A szabadidőautó erőforrásait továbbfejlesztették, a 150 lóerős kétliteres, illeve az immár 200 lóerős 2,2 CRDi dízelmotorok már most teljesítik az Euro 6 normát is. Mellettük Európában várhatóan statisztaszerep jut a tengerentúlon kedvelt 2,4 literes, közvetlen befecskendezéses benzinmotornak. Az új Santa Fe kétféle tengelytávval, 5 illetve 7 személyes kivitelben készül majd, a nagyobbik modell váltja a márka kevésbé sikeres ix55 modelljét is.


A Santa Fe mellett a Hyundai Németországban először itt állította ki a Veloster sportkupé csúcsváltozatát, melyet egy 1,6 literes, tubófeltöltős, közvetlen befecskendezéses T-GDi benzinmotor 186 lóereje és 270 Nm maximális nyomatéka igazán fürgén mozgathat.


Akinek a Veloster Turbo nem elégíti ki sportos vágyait, a Hyundai kínálatában immár megtalálhatja a megújult Genesis Coupe modellt is, melynek formaterve szintén megújult és igazodott a márka immáron jellegzetes arculatához. Kétféle, továbbfejlesztett erőforrással, egy kétliteres, 274 lóerős turbófeltöltős és egy 3,8 literes, 348 lóerős V6-os motorjával a márka sportkínálatának csúcsát jelenti az új Genesis Coupe.

A szabaidőautók és sportmodellek mellett azért a "józanabb" vásárlóknak is tartogatott újdonságokat a Hyundai.


Lipcsében ugyanis bemutatták az i20 megújult változatát, mely formájában immár teljesen idomul az új i30 és i40 által meghatározott stílusirányzathoz, technikája pedig a legkorszerűbb és leginkább gazdaságos elemeket tartalmazza. A kínálat leggazdaságosabb, 1,1 literes CRDi erőforrása a hibridekhez hasonló fogyasztást és károsanyag-kibocsátást ígér az erre fogékony ügyfelek számára.


A családi autók mezőnyében a Hyundai itt állította ki először Németországban a vadonatúj i30 modell kombiváltozatát, mely szinte azonos hossza ellenére közel 30 százalékkal nagyobb csomagteret kínál, mint az előző generáció családi kivitele. A június közepétől Csehországban készülő  és júliustól bevezetésre kerülő újdonság motorpalettája megegyezik az ötajtós kivitelével.


A Hyundai a bemutatók mellett próbalehetőséget is biztosított a márka iránt érdeklődőknek, akik az ix20, i30, i40, ix35, Veloster és Genesis Coupe modelleket tesztelhetik a rendezvény alatt. Sőt, egy erre a célre megépített akadálypályán a résztvevők kipróbálhatták az ix35, Sante Fe, vagy az ix55 terepképességeit is. 


Mivel a rendezvény ideje alatt már javában zajlottak a FIFA labdarúgó EB mérkőzései, ezért az EB támogatójaként a Hyundai óriás kivetítőket is biztosított  annak érdekében, hogy a szalon látogatói ne maradjanak le az eseményekről. Sőt, a Hyundai stand multimédia standján Playstation 3 játékkonzolokon bárki megvívhatja saját EB mérkőzését.

Forrás: hyundai.de

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei