A recesszió veti vissza a Hyundai indiai exportját


A Hyundai India az európai és amerikai recessziónak köszönhetően várhatóan kevesebb autót tud exportálni ebben az évben, mint korábban bármikor.

India legnagyobb személyautó-exportőre ezzel együtt új marketingkampányával a helyi vidéki piacokon kíván nagyobb hatást elérni.   

Az elmúlt évben a Hyundai 242 ezer járművet exportált. „Mindenképpen kevesebb autó exportját terveztük be idénre, ám nem tudjuk pontosan, vajon mennyivel kevesebbet fogunk ténylegesen kiszállítani.” – mondta Arvind Saxena, a Hyundai India marketingosztályának vezetője.

A Hyundai összességében 615 ezer járművet adott el tavaly, melynek alapján az indiai személyautó-piac 19,1 százalékát tudhatták magukénak. Saxena szerint a Chennaiban található két gyáregység összesen mintegy 670 ezer járművet képes előállítani évente, így jelenleg még nincs szükség harmadik gyáregységre.

Elmondta, a Hyundai jelenleg új piacokat kíván felfedezni India vidékein. Ezért a Hyundai India arra kérte városi kereskedőit, egyenként nevezzenek meg 5 olyan vidéki helyszínt, ahol jó eséllyel lehetne újabb kereskedést létrehozni. Ezen öt helyszínt azután három fő zónára osztották, melyeket első, második, harmadik lépcsőnek neveztek el. Egy tanácsadó munkatárs meglátogatta a potenciális helyszíneket, ahol legalább 2-3 autó értékesítésére lehet havonta számítani. Ahol 5-6 autó eladására is lehet havonta számítani, ott egy 1400 négyzetméter összterületű autókereskedés felállításával és 2-3 fős alkalmazottal rendelkező értékesítési pontot hoztak létre. Ahol ennél többet lehet értékesíteni, ott a szalon mellett szervizet is felállítottak, természetesen nagyobb létszámmal.

Mr. Saxena szerint mintegy 1000 ilyen helyszínt lokalizáltak, melyekből kb. 170 elbukott a második és harmadik lépcsőben. Ez a szám megduplázódhat az év végére, ám így is az eladások növekedésére lehet számítani.

„Ezzel a terjeszkedéssel még inkább jelen leszünk az országban.” – mondta Saxena.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei