Az út másik oldalán - Kia Sportage és Optima bemutató


Már Magyarországon is kapható a Hyundai testvérmárkájának kompakt terepjárója és középkategóriás limuzinja, amelynek szegedi bemutatóján én is ott lehettem.

Aki csak kicsit is jártas az autógyártók világában, az pontosan tudja, hogy a legnagyobb vállalatok manapság már több márkát is összefognak. Nincs ez másképp a hivatalosan Hyundai Motor Group konszernen belül sem, amely a 1999-ben a csődtől mentette meg a Kia Motors vállalatot azzal, hogy felvásárolta. A több márka sokrétű lehetőséget kínál a márkák típusainak differenciálása, eltérő pozicionálása mellett pedig jelentős költségmegtakarítást is jelent. A két koreai márka közül a Hyundai az elegáns, prémium, míg a Kia inkább sportos, fiatalos, lendületes. A cél pedig azonos: megnyerni a vásárlókat és megtartani azokat.


A két márka fejlesztései tehát egy irányba haladnak és ez a Kia Pappas Auto kereskedésében március első napjaiban megrendezett VIP bemutatón is jól látszott. Kicsit ugyan vicces volt hallgatni a Kia Motors képviselőjének beszédét, amelyben gyakran elhangzott a„KIA konszern” megnevezés és még véletlenül sem ejtette ki a száján a Hyundai nevet, csupán néhányszor hangzott el a „testvérmárka” kifejezés. Gyorsan tegyük persze hozzá, így is van ez rendjén, hiszen a két márka kínálata nagyrészt átfedi egymást, így az autópiacon gyakorlatilag konkurenseknek számítanak és egy bemutatón mégsem illik a konkurenst emlegetni.


A most bemutatott két típus, a Sportage és az Optima importőri felvezetőjében méltatták a két típus technológiai felszereltségét, amely magában foglalja az automatikus csomagtér-nyitást, holttérfigyelő rendszert, a mögöttes keresztirányú forgalmat felügyelő rendszert, az automata parkolósegédet, a TomTom LIVE navigációt és az automata vészfékrendszert. Eközben összenéztem lassan tízéves kisfiammal és közösen megállapítottuk, hogy ezek mind megtalálhatóak a Hyundai Tucson extralistáján is. Igaz, a differenciálás már itt is megjelenik, hiszen a Sportage-hez ugyan LED fényszóró helyett „csak” adaptív bi-xenon lámpa kérhető, viszont elérhető a vezeték nélküli telefontöltő, ami pedig egyetlen Hyundai típusban sincs még.


A prezentációt egy látványos, fényelemekkel színesített akrobatikus táncelőadás követte, amelynek során a táncos lányok leleplezték az addig vörös fátyollal letakart autókat. Az eddig csak fényképről látott Sportage különleges kialakítású frontrésze, a jellegzetes tigrisorr fölé húzott fényszórópárosával élőben is szokatlan ugyan, de egyáltalán nem rontja az összképet, inkább erőteljes hatást kelt. Megjegyzem, nem tudtam, honnan olyan ismerős ez a megoldás, amíg meg nem akadt a szemem egy Porsche Cayenne terepjárón, amelynek ugyanígy feljebb került a fényszórója, mint a Sportage-en. A formavilág nagyon szép, egységes, oldalról a vállvonal és a C oszlop íve jellegzetes, míg a hátsó részre leginkább a modern és az elegáns kifejezések ugranak be.


A Sportage-hez hasonlóan az Optima is egy teljesen új generációba lépett, éppen ezért a Hyundai tavaly frissített i40 modelljéhez hasonlatos technikát ötvözi a fentebb felsorolt legmodernebb vezetéstámogató rendszerekkel. Kívülről viszont ebből nem sok minden látszik, hiszen míg a kompakt crossover csak oldalról, addig az Optima szinte minden szögből erősen emlékeztet elődjére. Közelebbről szemügyre véve persze rögtön látszik, hogy szinte minden eltérő, mások a lámpák ívei, de a hűtőmaszk és a lökhárító is erőteljesebbé vált.


Belül mindkét autó kellően tágas, a műszerfal elrendezése jellegzetesen „Kiás”. A sportos háromküllős kormánykeréken és a műszerfalon elhelyezett kapcsolók is ismerősek a „testvérmárka” modelljeiből, ahogyan a színes, központi érintőkijelző is onnan került átemelésre. Mindkét modell elegendő helyet kínál elől-hátul és persze a csomagtérben is találtak még néhány litert a tervezők


A költségoptimalizálás az új modellek karosszériája alatt is folytatódik, hiszen a Kia is ugyanazokat a motorokat használja, mint a Hyundai. Így a Sportage alapmotorja is az 1,6-os, 132 lóerős GDi, amely mellett a 115 lóerős 1,7-es és a 136 lovas kétliteres CRDi dízelmotor közül választhat a vásárló, de ha többre vágyik, a cee’d GT-hez hasonló fazonú, vagyis négy kockás LED menetfényével sportos lökhárítós GT Line verzióhoz már 1,6 T-GDI és a kétliteres CRDi 185 lóerős változata is rendelhető. Ennél egyszerűbb dolga van az Optima vásárlójának, aki benzinesből csak a 165 lovas kétliterest, dízelből pedig a 141 lovas 1,7-est választhatja.


A két márka közötti különbözőség az árakban is némileg megjelenik, hiszen a Tucson 5,8 milliós alapárával szemben a Sportage 1,6-os alapmotorral 200 ezer forinttal kevesebbért hazavihető, míg az i40 jelenleg nem kapható az Optima 2,0 literes benzinmotorjával, az 1,7-es CRDi motorjával 6,8 millió forintot kóstál. Ez 400 ezer forinttal több ugyan a legolcsóbb dízeles i40 Life változatánál, felszereltsége viszont kétzónás kílmájával, táblafelismerő rendszerével, automata fényszórójával, navigációs rendszerével és könnyűfém felnijeivel jóval bőségesebb az i40-nél.


A Hyundaihoz hasonlóan a Kia is remek autókat gyárt, amelyekhez páratlan garanciális feltételek társulnak. Amíg a Hyundai kilométerkorlát nélküli ötéves garanciája elsősorban a sokat utazó flottavásárlóknak éri meg, addig a Kia 7 év vagy 150 ezer kilométeres vállalása inkább az átlagos (vagy akár egy kicsit többet autózó) magánvásárlók ideális autója lehet. Optimából ráadásul még idén érkezik a kombi és a konnektoros hibrid (állítólag ez utóbbi kettő együtt is elérhető lesz), ami mellett a Hyundai Ioniqnál is gyorsabban ideérhet a Niro, világ első hibrid kisterepjárója is. A választás pedig – mint mindig – most is a vevőé.   

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei