Koreai teszten az új Hyundai Ioniq


A Hyundai már január közepe óta árulja ú hibridjét hazai piacán, amely a gyártó szerint képes lehet megtörni a Toyota hibridek egyeduralmát.   

A Hyundai Motor egyik képviselője azt állította az Ioniq januári bemutatóján, hogy az autó valószínűleg a legjobb üzemanyag-fogyasztással rendelkezik a kategóriájában, köszönhetően annak, hogy a mérnököknek fejlett anyaghasználattal sikerült drámaian csökkenteniük az Ioniq súlyát.     

Erről nemrégiben a Korea JoongAng Daily magazin munkatársai is meggyőződhettek, amikor egy laza 90 kilométeres túrára elvihették az autót. A teszten a legjobban felszerelt változat vizsgázott, amely 1,6 os GDI motorja mellett 17 colos alfelniket viselt, ára pedig a hibridüzemű járművek adócsökkentése előtt 27,7 millió koreai wonra (kb. 6,5 mFt) rúgott.


A legtöbb tesztelő elsősorban az Ioniq a vállalat által kihangsúlyozott takarékosságára koncentrált a tesztvezetés során, míg a magazin munkatársa a tesztút első felében teljesen normális körülmények között használta az autót anélkül, hogy fokozottan ügyelt volna a legjobb fogyasztás elérésére. Ennek ellenére sikerült neki 4,48 liter/100 km fogyasztást elérnie, amely még a legjobban felszerelt modellre hivatalosan kiadott fogyasztási értéket is alulmúlja.


Az Ioniq 15 colos felnijeivel szerelt alapkivitelére 4,46 literes átlagot ad meg a gyártó, amely jobb érték, mint a Toyota Prius 4,76 liter/100 km értéke. A Hyundai Ioniq teljesítményét egy 1,6 literes GDI benzinmotor és egy hatfokozatú, duplakuplungos DCT automata párosa adja, amely 105 lóerőt ad le.    


A tesztút másik részében egy másik kolléga mindent megtett annak érdekében, hogy a legalacsonyabb fogyasztást érje el és a lehető leggyakrabban használta ki az elektromos motort. Az Ioniq jutalmul mindössze 3,63 liter/100 km-es értékével hálálta meg a figyelmes bánásmódot, ezzel pedig a legalacsonyabb fogyasztást sikerült elérnie a teszten azon a napon részt vevő száz újságíró közül. Egy kollégának egy másik alakommal állítólag sikerült 3,5-es átlagot is kihoznia az autóból.   


A szenzációs fogyasztásban a vezető segítségére van a navigációs rendszer ECO-DAS funkciója, amely számos egyedülálló technológiával segíti a hatékonyságot. A rendszer a meghajtással összekapcsolódva az útviszonyok függvényében automatikusan tölti vagy éppen használja az akkukban rejlő energiát. Az autó automatikusan töltődik, ha fékeznek, vagy a gázpedált éppen nem nyomják le, így még a tesztút emelkedős vagy sík szakaszain is csak az akkuk felét sikerült kifogyasztaniuk a tesztelőknek.


A vezetőülésbe ülve menet közben egyáltalán nem érzékelhető a motorzaj, ami az autó hangszigetelését dicséri. A városon kívül 90 km/órára simán és zaj nélkül gyorsult fel, az autó szenzorainak köszönhetően pedig mindig a sávon belül maradt az autó és még a holttérbe érkező autókról is mindig szólt a rendszer.   


Kritika csak az autó hátsó beláthatóságát érheti. A belső visszapillantó tükörben alig látható, hogy jönnek-e az autó mögött, mivel a kettéosztott hátsó szélvédő alsó része túlságosan apró és az osztás épp a látótér közepén helyezkedik el.


A Hyundai ugyan szeretne idén legalább 15 ezer Ioniqot eladni Koreában, az első hónap adatai azonban inkább kiábrándítóak. A vállalat január 14-én kezdte meg az autó értékesítését és a hónap végéig csupán 493 megrendelést regisztrálhattak. Ha viszont a gyártó szeretné tartani terveit, akkor legalább 1 250 autót kellene eladni a modellből havonta.


Számos oka lehet az Ioniq bukdácsolásának, köztük a legnagyobb az új Prius és a Chevrolet Volt idei megjelenése lehet. Más szakértők a zuhanó olajárakban látják az okokat, amely miatt a potenciális ügyfelek kevésbé veszik figyelembe az autó fogyasztását döntésük előtt.

Néhány helyi forrás szerint az Ioniq februárban már sokkal jobban teljesített, bár erről még hivatalos adatokat nem közöltek.

Forrás: koreajoongangdaily.joins.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei