Lecsúszott a Hyundai a dobogóról Mexikóban


Dani Sordo hiába végzett az összesítésben dobogós helyen, a kerekek szabálytalan felhasználása miatt kapott két perces büntetés miatt csak a negyedik helyre volt elég. 

Eseménydús hétvégén van túl a Hyundai Motorsport csapata, amely az idei Mexikó-ralin ismét dobogós helyre várta a csapat egyik tagját. Ez vasárnap ugyan sikerült, amikor Dani Sordo az időeredmények alapján a harmadik helyen végzett, ezt azonban később a versenybizottság elvette tőle azzal, hogy kétperces büntetéssel sújtotta. A büntetést azért kapta a csapat, mert 29 abroncsot használtak fel a vasárnapi kerékcserére kijelölt helyszínt követően, amely eggyel több, mint amit a szabályzatban előírtak.    


„Sajnos Dani kétperces büntetést kapott a Mexikó-rali befejezése után, ami alapján az összesítésben a negyedik helyre csúszott vissza” – mondja Alain Penasse, a csapat igazgatója. „A vasárnapi 20-as szakasz után egy egyértelműen kommunikációs hiba folytán három használt és két új helyett három új és két használt kerék került fel a 4-es rajtszámú i20 WRC-re. Ez azt jelenti, hogy egy gumival többet használtunk el, mint amennyit a szabályozás előír. Visszatérünk Alzenauba, ahol tovább vizsgáljuk az esetet. Persze ez nem von le semmit mindkét csapat remek szerepléséből ezen a kemény ralin.”

Sordo egész hétvégén nyomás alatt volt és a problémák ellenére folyamatosan az a cél lebegett a szeme előtt, hogy dobogós helyre hozza be az új generációs i20 WRC-t.


„Ez egy nagyon bonyolult és kihívásokkal teli rali volt, így nekünk is volt néhány gondunk a verseny alatt, de ez mindenkivel így volt” – mondja Sordo. „Mi csak tettük a dolgunkat és kitapasztaltuk az új generációs i20 WRC viselkedését ezen körülmények között is, ami nagyon hasznos lesz a jövőre nézve. Szombaton viszonylag kényelmesen tartottuk a harmadik helyezésünket, így tudtuk azt is, hogy könnyedén kell vennünk a vasárnapi Guanajuato szakaszt és haza kell vinnünk az autót a Power Stage-ről is. Nem nyomtuk nagyon, de elégedettek lehetünk az eredményünkkel. Nem volt könnyű rali ez a csapat számára sem, így van néhány olyan dolog, amit ezen a hétvégén is megtanultunk, de sok mindennel elégedettek lehetünk. Most pedig lelkesen készülhetünk Argentínára.”


Hayden Paddon ralija ismét remek esemény volt az új-zélandi pilóta számára. Könnyedén vezette be autóját az ötödik helyre és néhány extra bajnoki pontot is szerzett a Power Stage harmadik helyéért. 


„Eseménydús rali volt és nem volt sok időnk tétlenkedni” – kommentálja az eseményeket Paddon. „Akár a gumiválasztást, a felfüggesztés károsodásait, vagy csak az új generációs i20 WRC új szakaszokkal ismerkedését tekintjük, a mexikói szakaszok nem hagytak bennünket lazsálni. Rengeteg pozitív dolog van, amit magunkkal viszünk a hétvége után és örülünk annak, hogy sikerült az előzetes terveinket tartva a legjobb ötben végezni.”    


Thierry Neuville a csütörtök esti szakaszgyőzelme után pénteken a 4-es szakasz vége előtt 13 kilométerrel kénytelen volt feladni a versenyt, mivel kicsúszott és eközben megsérült autója futóműve. Szombaton a Rally 2 szabályozásai értelmében visszaállhatott a versenybe, ám a 12-es szakaszon a zavaros itiner miatt újra ütközött, így versenyhétvégéje itt véget ért. Neuville szerencsére nem sérült meg, de kivizsgálásra kórházba szállították.  


„Jól kezdődött a napunk azzal, hogy a 11-es szakaszon a legjobb időt értük el, így magabiztosan indultunk neki az Otates szakasznak” – magyarázza Neuville. Jó ritmusban kezdtünk és előnyünkre fordítottuk a pozíciónkat. Három kilométerrel a vége előtt viszont sajnos egy gyors kanyar kifogott rajtam. A kanyar sokkal szűkebb, volt annál, mint amit korábban a jegyzeteinkbe írtunk és megpördültünk. A becsapódás elég kemény volt és elvesztettünk egy kereket. Ebből következően a kórházban meg kellett minket vizsgálni, de mindketten rendben vagyunk. Nagyon csalódottak vagyunk és sajnáljuk a csapatunkat. Én persze nem vagyok boldog amiatt, hogy nem tudtunk pontokat gyűjteni a csapatnak, így gyorsan el kell ezt felejtenünk és koncentrálnunk kell a következő, Argentin-ralira.”  


Két évvel azután, hogy Neuville itt Mexikóban megszerezte a Hyundai Motorsport első WRC győzelmét, a csapatnak kis híján sikerül ismét bekerülnie a legjobb háromba. Ennek ellenére a csapat nem csalódott, hiszen így is két vadonatúj generációs i20 WRC a legjobb ötbe került.  


„Nagyszerű érzés, hogy két autóval a legjobb ötben végezhettünk” – mondja Michel Nandan csapatfőnök. „Eddig ebben az évben nagyon jó eredményeket értünk el, hiszen a három versenyből kettőben a dobogón végeztünk, most pedig csak kicsivel csúsztunk le róla. Ez remek eredmény, de ezek még nem mondják el a teljes történetet arról, mennyire nehéz volt ez a verseny. Itt volt a szezon leghosszabb, 80 kilométeres szakasza, valamint az eddigi legnehezebb körülmények, amelyek valóban próbára tették a vadonatúj i20 WRC autóinkat. Nagyon sokat tanultunk az autókról ezen a hétvégén és maradt még lehetőségünk fejlesztésre is, de általánosságban véve elégedettek lehetünk a teljesítménnyel. Az autók egy nagyon kemény versenyt éltek túl, ami a szezonra nézve pozitív dolgokat vetít előre. Sordo és Hayden ezen kemény feltételek között is is jól teljesített, ahogyan az egész csapat is. Persze nagyon sajnáljuk, hogy Neuville nem tudta befejezni a ralit, de elszántan szeretne visszavágni Argentínában. Mi pedig az elmúlt három verseny után még pontosabban kiértékeljük az új generációs i20 WRC teljesítményét és az összes további versenyen is dobogós helyezést várunk az autóinktól. Ez egy ambiciózus célkitűzés, de úgy vélem, megmutattunk, mire vagyunk képesek a legnehezebb körülmények között is.”

Forrás: motorsport.hyundai.com

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei