GENF 2016: Az új Hyundai Ioniq Electric változata


A Hyundai Motor a 2016. évi Genfi Autószalonon mutatja be a vadonatúj Hyundai Ioniq modellcsalád tagjait, amely a legelső olyan gépkocsi a világon, ami akár tisztán elektromos hajtáslánccal is elérhető.

A Hyundai a világon először kínál olyan környezetbarát modellt, amely egyetlen karosszériájában akár háromféle alternatív hajtásláncot is rejthet. Az önálló hibrid és a konnektorról tölthető hibridváltozat mellett az Ioniq elektromos változata újabb mérföldkövet jelent a koreai vállalat számára, amely Genfben leplezte le első elektromos modelljét.


Az Ioniq Electric első pillanatra felismerhető egyedi orrkialakításáról: mivel nincs benzinmotor, amelyet hűteni kellene, a rács helyére egy letisztult, sima panel került, amelynek kétféle árnyalata a választott karosszériaszíntől függ. A modellcsalád tisztán elektromos tagja LED-es fényszórókat és hátsó helyzetjelzőket kapott, amelyek egyedi rajzolata hátulról egyértelműen azonosítja a típust. 


Az autó elektromos hajtásláncára utal a hátsó lökhárító alatt induló, rézszínű karaktervonal, amely az oldalsó burkolatokon előre futva egészen az első lökhárító aljáig tart. Ez a dizájnelem különösen stílusos, hiszen a réz kiválóan vezeti az elektromosságot. Marina Blue, Phoenix Orange vagy Blazing Yellow karosszériaszín esetén a karaktervonal ezüstszínű. Blazing Yellow fényezés kizárólag az Ioniq Electric modellhez rendelhető.


Az Ioniq Electric utasterében alkalmazott, exkluzív vörösréz színű dekorelemek azt a hatást keltik, mintha áram folyna az utastér elemeiben. Az Electric kivitel utasainak feltűnhet, hogy több hely szabadult fel a két első ülés között. Ez az elektronikus váltóvezérlésnek (shift-by-wire) köszönhető, amelynél a váltókar és a sebességváltó között egyáltalán nincs mechanikus kapcsolat, és amely révén a vezető a tenyértámasz előtti gombok megnyomásával választja ki a kívánt üzemmódot. Az Ioniq Electric emellett egyetlen ujjmozdulattal aktiválható, elektromos rögzítőféket (EPB) kapott, míg a mobiltelefonok vezeték nélküli töltésére szolgáló indukciós tálca közvetlenül a shift-by-wire váltógomboktól jobbra helyezkedik el. 


Az Ioniq Electric 28 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátora 250 kilométeres, tisztán elektromos hatótávolságot biztosít (becsült érték). A villanymotor azonnal rendelkezésre álló nyomatéki csúcsa 295 Nm, a legnagyobb elérhető motorteljesítmény 88 kW (120 LE), amely az egyfokozatú, fordulatszám-csökkentő erőátviteli egységen keresztül akár 160 km/óra sebességre gyorsítja a gépkocsit. 


Az Ioniq Electric különleges, shift-by-wire elektronikus váltóvezérlése révén a különböző üzemmódok között egyszerűen, gombnyomással válthat a vezető. Ráadásul a megoldás révén elmaradhatott a váltókar és az erőátviteli egység közötti, mechanikus kapcsolat, ami extra helyet szabadított fel az utastér első részében. Az egyfokozatú fordulatszám-csökkentő erőátviteli egység automatikus és zökkenőmentes gyorsító képességgel ruházza fel az Electric kivitelt, míg a takarékosabb vagy dinamikusabb vezetési stílushoz a választható SPORT és ECO üzemmódok révén alkalmazkodik a jármű.


Az Ioniq Electric lítium-ion polimer akkumulátora mindössze kb. 30 perc 80 százalékos szintre tölthető fel gyorstöltő berendezés segítségével. Az integrált kábelen belüli vezérlési doboz (In-Cable Control Box, ICCB) révén az Ioniq normál háztartási elektromos aljzatról is tölthető. A töltő csatlakozó a bal hátsó kerékdobnál található.


Az Ioniq Electric csatolt lengőkaros hátsó felfüggesztése több helyet biztosít a 28 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátorcsomagnak, amelyek így szinte észrevétlenül bújnak meg a hátsó ülés alatt. 

Forrás: Hyundai Hungary

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei