Koreában is bemutatkozott a Hyundai Ioniq Electric


Immár harmadik alkalommal nyílt meg Koreában a Nemzetközi Elektromos Autó Expo, amelynek keretében a Hyundai bemutatta az Ioniq elektromos változatát.

Néhány héttel a genfi világpremier után a Hyundai Motor hazájában, a koreai Jeju szigeten megrendezésre kerülő Nemzetközi Elektromos Autó Expón is bemutatta az Ioniq elektromos változatát, amely a koreai szabványok szerint akár 180 kilométernél is többet tud megtenni egyetlen feltöltéssel. A januártól hibridként már kapható Ioniq a Hyundai Motor első olyan környezetbarát modellje, amely önálló platformra épül.


A 120 lóerős és 295 Nm nyomatékú elektromos motorral felszerelt Ioniq teljesen feltöltött 28 kWH-s lítium-polimer akkumulátorával 180 kilométert képes megtenni, amely a legmagasabb érték a Koreában forgalmazott elektromos járművek között. (A Kia Soul EV a koreai ciklus szerint 148 km-re képes, míg Európában a Soul 212, míg az Ioniq kb. 250 kilométerre képes) A Hyundai Motor közleménye szerint az Ioniq Electric azért képes ilyen hosszú hatótávra, mert az autó könnyebb anyagokból, pl. alumíniumból épül fel, a légellenállást jelentősen csökkentő aerodinamikus formatervet kapott, valamint energiahasznosító rendszere is a legmodernebb. Ez utóbbi részét képzi az egyéni szellőztető rendszer, amely a légkondicionáló vagy a fűtés levegőjét kizárólag a vezetőre irányítja akkor, ha az egyedül utazik az autóban és ezzel energiát takarít meg. Ezen túlmenően olyan regeneratív fékrendszert is kapott az autó, amely a jármű fékezésekor keletkező kinetikus energiát nyeri vissza.  


A gyártó szerint az Ioniq Electric villámtöltéssel 24 perc alatt 80 százalékra feltölthető, míg hagyományos töltéssel is csak 4 és fél órába telik a teljes feltöltés. A Hyundai Motor az elektromos modell bevezetésével egy időben az akkumulátorokra 10 év vagy 200 ezer kilométeres garanciát is ad.  Az Ioniq Electric kétféle – N és Q – felszereltséggel kerül forgalomba, vételára pedig 40 és 43 millió koreai won (kb. 9,5 és 10,2 mFt) lesz. A vállalat azt is hozzátette, az autó ára akár 20-25 millió wonra (kb. 4,7 - 5,9 mFt) is csökkenhet akkor, ha a kormányzat bevezeti az elektromos járművekre vonatkozó támogatási rendszerét.


„Az elektromos járművekből tavaly mindössze 3 ezer darabot vásároltak Dél-Koreában, ami a teljes éves autóeladások 0,2 százaléka” – mondta Kwak Jin, a Hyundai Motor alelnöke. „Persze ez a kezdeti időszak, de a Hyundai Motor előretekintve bővíti az elektromos járművek piacát. Az elektromos járművek kulcsfontosságú szerepet játszanak a jövő járműpiacán. Az új Ioniq Electric modell pedig elég hosszú hatótávval rendelkezik ahhoz, hogy Jeju szigetén egyetlen feltöltéssel körbe lehessen járni.”


"A kormányzat tervei szerint 2020-ig 200 ezer elektromos autó kerül Korea útjaira, mi pedig szeretnénk 50 százalékos piaci részesedést szerezni a hazai elektromos járműpiacon" - tette hozzá Chang-sung Ryu, a Hyundai Motor hazai marketingcsoportjának vezetője.



A hétnapos Nemzetközi Elektromos Autó Expón a legnagyobb globális autógyártók bemutatják legújabb elektromos modelljeiket és számos olyan megbeszélést, konferenciát tartanak, ahol megosztják a környezetbarát járművek jelenlegi és jövőbeli technológiájával kapcsolatos nézeteiket. A 145 résztvevő között a Hyundai mellett a Renault Samsung, a BMW és a Nissan is képviselteti magát, míg tavaly még csak 73 vállalat volt jelen a rendezvényen.


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei