Gondolattal irányítható terepasztalt mutatott be a Hyundai


A Hyundai az indiai Auto Expón mutatta be azt a vadonatúj technológiáját, amellyel egy terepasztalon kialakított versenypályán a résztvevő gondolataival irányíthatta játékautóját.

Az autógyártók a világ fontosabb autószalonjain egymást túllicitálva mutatják be fejlettebbnél fejlettebb technológiai vívmányaikat. Nem történt ez másként a február elején megtartott 2016-os Auto Expón sem, ahol a Hyundai egy valóban érdekes újítást mutatott be.  

A koreai gyártó standján a fő hangsúly természetesen a járműveken volt, hiszen itt mutatkozott be először Indiában a vadonatúj Tucson, a Hyundai Genesis, a Sonata PHEV, az N 2025 Gran Turismo mellett pedig egy miniterepjáró tanulmányt is kiállítottak. Ezek mellett viszont egy különleges élményben is részesülhettek azok, akik ellátogattak a standra.    

A Hyundai ugyanis egy terepasztalt is felállított, amelyen játékautókkal versenyezhettek a résztvevők. Kis kézi vezérlők helyett azonban a kisautókat egy különleges, gondolatvezérléses fejhallgatóval lehetett irányítani.


A gondolatvezérlés kulcsa a NeuroSky Mindwave fejhallgató, amelyet felvéve az eszköz figyelemmel kíséri az agy elektromos hullámait és azokat különböző kategóriákra bontja szét azok frekvenciája alapján. Ebből a rendszer kikövetkezteti, mennyire koncentrál a versenyző az adott feladatra, a fejhallgató pedig ezek alapján irányítja a játékautó gyorsítását vagy lassítását.

Habár lehetséges, hogy ez a fantasztikus kütyü nem kap nemzetközi figyelmet, nyilvánvaló, hogy az eszköz nagy jelentőséget kaphat a jövő globális technológiai fejlődésében. Tíz év múlva ezek alapján számos eszközt akár gondolatainkkal is vezérelhetünk majd.  


Forrás: thenewswheel.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei