Első fotón az új Hyundai Accent műszerfala


Kínában ismét sikerült lefotózni a Hyundai Accent következő generációját, amely most először mutatta meg új műszerfalát.

A Hyundai Accent jelenlegi generációja Verna néven fut Kínában, de hamarosan érkezik a típus vadonatúj generációja, amelynek egyik tesztpéldányát nemrég sikerült lencsevégre kapni. Az autó külső megjelenését szokás szerint vastag álca fedi, így abból továbbra sem sok mindent láthatunk.


Az új Accent formavilága nagyobb vonalakban emlékeztet a most futó generációra, viszont elöl nyilvánvalóan megkapja a hangsúlyos, krómbetétes hatszögletű hűtőmaszkot és a hozzá kapcsolódó új vonalú fényszórókat. Oldalt a dinamikusan emelkedő övvonal felett megjelent harmadik oldalablak, valamint a feltűnő mintázatú alukerekek jelenti a legnagyobb újdonságot, hátul viszont várhatóan magasabbra kerül a korábbinál karcsúbb hátsó lámpatest.

A fotósoknak most először sikerült viszont megörökíteniük az új Accent műszerfalát, amelyet eddig mindig gondosan elrejtettek. A képeken szereplő autó valószínűleg egy viszonylag átlagosabb felszereltségű modell lehet, hiszen az új műszerfal középkonzoljára egy egyszerű rádió került beépítésre. A középkonzol új formaterve egyéni dizájnt kapott, nem hasonlít a nagyobb modellekre, a két szellőzőrostély közé betolt rádió, vagy a helyére a jobban felszerelt modellekben kerülő multimédiás rendszer pozíciója viszont jellegzetesen Hyundaios.  


A vadonatúj középkonzol mellett teljesen újratervezték az i10-ére emlékeztető háromküllős kormánykerék is. Magát a műszeregységet ugyan nem láthatjuk ebből a szögből, de a pletykák szerint abban nagy változást nem hoz a modellváltás.

A Hyundai Accent vadonatúj generációja a hírek szerint a most futó generáció hat évvel ezelőtti bemutatójához hasonlóan az áprilisi Pekingi Autószalonon tartja majd világpremierjét.

Forrás: news.car.ru

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei