Szeptember végéig ideér a Hyundai Ioniq


A Hyundai a Genfben bemutatott Ioniq két változatát még idén bevezeti az európai piacokon azért, hogy a vállalat mihamarabb részt vehessen a környezetbarát járművek versengésében.

A Hyundai Motor Europe alelnöke, Thomas A. Schmid nemrég elárulta, a Hyundai Motor még a harmadik negyedév vége előtt szeretné megkezdeni az Ioniq hibrid és teljesen elektromos változatának értékesítését Európában, amelyet 2017 első félévében követhet a konnektoros, azaz plug-in változat.

Az Ioniq a Hyundai Motor első olyan környezetkímélő modellje, amelyet önálló padlólemezre építettek és nem egy már meglévő, belsőégésű motorral hajtott típust alakítottak át. Az autó hibridváltozatát január óta árulják Dél-Koreában, amelyet júniusban követ az elektromos kivitel.


A Hyundai Motor tervei szerint az Ioniq egy versenyképes modellé válik, amelyet a vásárlók a Toyota Priusnál kedvezőbb üzemanyag-fogyasztása és jobb vezetési élménye miatt választanak majd.

Az európai piaccal összhangban Magyarországra is az Ioniq hibridváltozata érkezik meg majd elsőként, de erről további információ egyelőre nem áll rendelkezésre.

Forrás: yonhapnews.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei