Kínában tesztelik a Hyundai i30 új generációját


A Hyundai i30 új generációjának globális tesztelése Kínában is zajlik, ahol a fotósoknak sikerült néhány fotót készíteniük az autó belső teréről is.

Az új generációs i30 gyártása még idén megkezdődik, így nem meglepő, hogy a Hyundai fejlesztőcsapata minden alkalmat kihasznál arra, hogy az új modellt próbára tegye. Az új autó prototípusai már megjelentek a Rüsselsheimben található európai fejlesztőközpont környékén csakúgy, mint a Hyundai csoport Északi sarkkörön túl fekvő tesztbázisán is.


Most pedig Kínából érkezett néhány friss felvétel, amely ráadásul nemcsak kívülről, de belülről is látni engedi az új i30 néhány részletét. A karosszéria persze most is vastag álcába burkolózik, ennek ellenére felismerhetőek rajta azok a jellegzetes Hyundai márkajegyek, amelyek a már megjelent típusokon is megtalálhatóak.


A mostani felvételeket közelebbről szemügyre véve megállapítható, hogy az új i30 sokkal közelebb áll majd a már megjelent Elantra modellhez, mint eddig bármikor. Az autó első kialakítása, a ködlámpák és légbeömlők elhelyezése nagyon hasonló az Elantrán látottakhoz, amit tovább erősítenek a szinte azonos fényszórók, a hatszögletű hűtőmaszk, külső tükrök, illetve a hosszú motorházfedél.    


A belső térben ugyan a kíváncsi tekintetektől sikerült elrejteni a műszerfalat, ám a belső térről készített fotókon mégis jól látszik, hogy annak kialakítása nem követi az Elantra megoldásait, így eltér az ajtók belső burkolatának kialakítása, amely fekete/fehér színösszeállítást kapott.


Az új i30 motorkínálatába nagyrészt a jelenlegi generáció erőforrásai kerülnek át, de az 1,4-es és 1,6-os dízelmotorok mellett várhatóan megjelenik az i20-ban már bevezetett 1,0 literes 100 és 120 lóerős T-GDI motorok is. Ezen felül az új i30 lesz az első olyan Hyundai modell, amelyből a párizsi bemutatót követően egy valódi N sportváltozat is készül majd.

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei