Bemutatkozott a Hyundai HB20 turbóváltozata


A Hyundai brazil leányvállalata Sao Paulóban bemutatta az egyliteres turbómotorral szerelt HB20 ötajtós és limuzin változatát, amely jóval erősebb, mint az eddig kapható szívóbenzines.

A Hyundai Motor Brazil az eddig kapható 80 lóerős egyliteres, háromhengeres motorját továbbfejlesztve most bemutatta a HB20 Turbo változatot, amely hagyományos benzinnel 98, míg eteanolos üzemben 105 lóerős teljesítményt ad le, vagyis 25 lóerővel izmosabb a korábbi alapmotornál. Ezzel a turbóváltozat nemcsak Dél-Amerikában, de a világon az első olyan Hyundai modell, amely képes etanollal is üzemelni.


Ugyan az 1,0 literes turbómotor alapja a korábbi 80 lóerős változat, számos változtatást hajtottak végre rajta, amelynek eredményeként a motorblokk gyakorlatilag teljesen átalakult. Teljesen új az alumínium blokk, újak a hengerfejek, akárcsak a hajtókarok és hajtókar csapágyak is egyediek. Ennek eredményeként még a motorba töltendő olajmennyiség is változott.


A HB20 Turbo nagy teljesítménye igen magas, 6 000 fordulat/percnél jelentkezik, a 147 Nm-es maximális nyomaték viszont már 1 500-as fordulatszámnál rendelkezésre áll, így az új modellváltozat sokkal jobban vezethető járművé vált. A HB20 Turbo 11,2 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, míg a maximális sebessége 182 km/óra. Fogyasztása városban etanollal 12,2, benzinnel 8,6 liter, míg országúton etanolból 9,9, míg benzinből 7 litert kér száz kilométeren.


Habár a HB20 Turbo 12 szelepes motorfelépítése nagyon hasonló a konkurens Volkswagen Up TSI erőforrásához, a német modell ötfokozatú sebességváltója helyett a HB20-ban egy hatfokozatú kézi váltó kapott helyet.


A Hyundai szerint a HB20 új Turbo változata áthidaló megoldást jelent a brazil piac etalonjának számító Chevrolet Onix, a Fiat Palio, a Ford Ka, a Volkswagen Gol és a Toyota Etios modellek által kínált, illetve a HB20 eddig létező 1,0 és 1,6 literes változatai között. „Meg kell mutatnunk a vásárlóknak, hogy az egyliteres turbómotor mennyivel jobb, mint az 1,4-es szívómotorok” – mondta Rodolfo Stopa, a Hyundai Motor Brazil terméktervezési igazgatója.   


A HB20 Turbo Comfort Style felszereltségében 15 colos könnyűfém keréktárcsák, projektoros ködlámpák, légkondicionáló, szervokormány és négy elektromos ablakemelő is helyet kapott.

Forrás: g1.globo.comcorreiodoestado.com.br

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei