Kongresszusi delegáció járt a Hyundainál


A Hyundai csoport nemrég vendégül látta az amerikai szenátus több képviselőjét, akik a koreai kultúra és infrastruktúra mellett bepillantást nyerhettek a vállalat jövőbeli terveibe is.

Az amerikai szenátus delegációját Mong-koo Chung, a Hyundai csoport elnöke és más magas rangú Hyundai képviselők látták vendégül, akik bemutatták jövőbeli befektetési és kutatás-fejlesztési terveiket az amerikai döntéshozóknak. Az öttagú delegációban Deborah Fisher, Thad Cochran, John Barrosso, John J. Duncan és Diane Black szenátorok meglátogatták a koreai autóóriás új autóinak bölcsőjeként számon tartott Namyang fejlesztőközpontot is.


A Hyundai azért hívta meg az amerikai kongresszusi képviselőket, hogy megismertesse velük a koreai autóipart, a közlekedési infrastruktúrát és a kultúrát is. A vállalat közleménye szerint a Hyundai az egyetlen olyan autógyártó, ahová a delegáció három országot (Korea, Japán és Ausztrália) érintő körútján ellátogatott.  

„Az elnök az ebédnél felvázolta a csoport jövőbeli mobilitást érintő főbb befektetési irányvonalát, mint az autonóm és környezetbarát autókat” – mondta a csoport szóvivője. Az elnök szavaira reagálva John Barrosso szenátor elmondta, a Hyundai jövőbeli tervei segítségével az autóipar még nagyobb és fontosabb szereplőjévé nőheti ki magát. „Ezek után a felek véleményt cseréltek a koreai és amerikai autóipar problémáiról” – mondta a szóvivő.

A Hyundai globális fejlesztőközpontjában számos élményprogram várta a delegáció képviselőit, többek között egy előadást hallgathattak végig a Hyundai formatervező stúdiójában, részt vehettek egy törésteszten és kipróbálhatták a Genesis EQ900, illetve a Hyundai Ioniq hibrid és elektromos változatát is.


Az Egyesült Államok kulcsfontosságú stratégiai szerepet játszik a Hyundai feltörekvő terveiben. A koreai vállalat a globális luxusautó piac népszerűségére építkezve tavaly decemberben mutatta be saját Genesis luxusmárkáját. Az új márka első modelljét, a G90-et a 2016-os Detroiti Autószalonon mutatták be Amerikában, nyáron pedig már a szalonokban is megjelenik az új modell, amelynek sikere kritikus lesz növekedési lendülethez.

A Hyundai csoport első számú kínai exportpiacának gyengülésével ellentétben a vállalat tavaly 6,2 százalékkal több, 1 388 ezer új autót adott el Amerikában,   

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei