Végleges formában az új Hyundai i30 N


Koreában ismét lefotóztak egy álcázott Hyundai i30 tesztautót, amelynek dupla hátsó kipufogója arra enged következtetni, hogy elkészültek a régen várt N sportmodellel.

Amióta hivatalos forrásból is megerősítették, hogy a Hyundai környezetbarát járműkínálata mellett nemcsak GT modelleket, de vérbeli sportautókat is készít a jövőben, azóta várja minden márkarajongó az első N szériás modell leleplezését. Nemrég egy koreai autópályán sikerült elcsípni az i30 következő generációjának egyik tesztpéldányát, amely az első kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a mérnökök már az utolsó simításokat végzik a várva várt N szériás sportmodellen.    

Az új, immár harmadik generációs Hyundai i30 álcázott tesztpéldányai már számtalanszor felbukkantak a ritka levegőjű hegyek között, illetve a messzi északi hidegben, most azonban első alkalommal sikerült olyan autóról képet készíteni, amelynek hátul kettő kipufogója van. És mivel ez a megoldás általában a típusok nagyobb teljesítményű változataira utal, ezért elképzelhető, hogy az új i30 N változata lapulhat az álca alatt.


Emellett persze az is elképzelhető, hogy a mostani modellhez hasonlóan az új i30-ból is készítenek egy köztes Turbo kivitelt 200 lóerő körüli teljesítményszinttel, míg az i30 N változata ennél jóval erősebb, akár 300 lóerő feletti teljesítményével kőkemény sportmodell lehet majd.  

Az egyetlen fotó alapján nem sokat lehet megállapítani az új i30 formavilágából, viszont a mai változatokhoz, de még inkább a Hyundai Genesiséhez hasonlító hátsó lámpatest szokatlanul részlegazdagon került kialakításra.

Az új i30 októberben, az idei Párizsi Autószalonon tartja majd világpremierjét, amelyen talán már pontosabb információkat is kaphatunk a jövőre megjelenő i30 N modellről is.

Forrás: thekoreancarblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei