Helyi ralin is Hyundaijal verseng az új-zélandi pilóta


A Hyundai helyi képviselete egy új i20 raliautó bemutatásával szorosabbra fűzi kapcsolatát a helyi sztár Hayden Paddonnal, aki ezzel az autóval az új-zélandi rali-bajnokságban is részt vesz.

A Hyundai New Zealand (a Hyundai Motorsporttal összhangban) újabb három évre hosszabbította meg együttműködését Hayden Paddonnal, aki a vállalattal közösen több új kezdeményezésben is részt vesz és egy új autóval támogatják a helyi sztárt a hazai versenysorozatban. Ezek mellett a Pinnacle program részeként 15-18 éves fiatalokat ismertetnek meg közösen a raliversenyek világával, ezt pedig kiegészíti a Paddon Alapítvány is, amely pénzügyileg támogatja a kisebb raliklubokat.


Az új-zélandi rali-bajnokság két futamán – az Otago-ralin és a Whangarei-ralin Paddon és csapattársa, John Kennard is részt vesz, ahol a Pinnacle programon keresztül egy tanulót is kiválasztanak, hogy ő is az i20-as csapatában foglaljon helyet.


A Hyundai az i20 versenyautót a Force motorsport rali-pilótájával és konstruktőrével, Anrew Hawkeswooddal közösen fejlesztették ki, amelynek során a felfüggesztés az AP4 követelményeknek megfelelően lett kialakítva. „Az AP4 műszaki követelményrendszer az összkerékhajtású, turbófeltöltős raliautók új, elérhetőbb generációját hozzák el, amely versenyképesebbé teszi az autókat a nemzeti és nemzetközi küzdelmekben is” – mondja Paddon. „Miközben az autó még nem százszázalékosan AP4 képes, a felfüggesztés már igen. Ez jó alapot ad Force Motorsporttal a további fejlesztőmunkára.”


Az 1,8 literes turbófeltöltős motor Paddon szerint „nagyjából 350 lóerős” teljesítményre lesz képes az áprilisi Otago-ralin.


„Az autó még a fejlesztés kezdeti szakaszában jár, de sok lehetőség van benne. Mint minden új recept, ez is időt vesz igénybe, mire tökéletessé válik, de hiszem, hogy az értékarány egy ilyen autónál is fontos szempont. Miközben ugyan ez nem ugyanaz a szint, az autó kinézete nagyon hasonlít a WRC autóhoz” – tette hozzá Paddon.


Paddon i20 versenyautója nem az egyetlen, amit a Hyundai új-zélandi képviselete bemutatott. A Hyundai New Zealand a versenyző tiszteletére kialakított egy Santa Fe „Hayden Paddon” limitált szériás kivitelt is. A mindössze 50 darabos széria a jól felszerelt dízel Elite változatra épül, amelyben az alapellátmányon túl 19 colos alukerekek, nagyobb féknyergek, ezüst matricák, különleges emblémák, belül különleges jelzésekkel díszített bőrülések kaptak helyett, a vásárlók pedig Paddon által aláírt két dzseki mellett a WRC ausztráliai állomásán beülhetnek Paddon mellé.

Forrás: stuff.co.nz

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei