Teszten a Hyundai indiai egyterűje


A Hyundai már hivatalosan is bejelentette, hogy a márka kínálata jövőre egy kisegyterűvel bővül, az indiai utakon pedig ismét megjelent egy ismerős tesztautó.

Egy indiai autós lap olvasója szúrta ki Chennai városának forgatagában azt a tesztautót, amely teljes álcázása miatt ugyan nem sokat mutat meg magából, ám az avatott szemnek mégis sokat mondanak a jármű arányai, felépítése. Az autó ugyanis nem más, mint a Hyundai európai kisegyterű modellje, az ix20, de még inkább egy Kia Vengának tűnik.   

Habár könnyű lenne azt feltételezni, hogy a Hyundai jövőre az ix20 némileg módosított, Indiára szabott változatát mutatja majd be a közönségnek, a vállalat Modern Prémium irányelvei, valamint főképp a gyárhoz közeli források szerint a Hyundai Motor India nem tervezi a típus indiai forgalmazását.


Sokkal inkább elképzelhető, hogy a már korábban is lefotózott egyterű modellek karosszériája alatt a vállalat mérnökei már az új, indiai egyterű komponenseit próbálják ki, még mielőtt azokat a végleges modellbe beépítenék.  

Egy másik feltételezés szerint a Hyundai csoport Indiában is be kívánja vezetni a Kia márkát és elképzelhető, hogy az anyacég helyi vállalatát használják fel arra, hogy a bevezetni kívánt modellek első példányait indai körülmények között is teszteljék. Erre utal, hogy korábban már lefotóztak álca nélküli Picanto és Soul modelleket, a most lefotózott kisegyterű hátsó lámpája pedig gyanúsan hasonlít a Vengáéra.


A Hyundai még a 2012-es Delhi Auto Expón mutatta be hétszemélyes Hexa Space nevű tanulmányát, amely alapján minden bizonnyal már javában dolgoznak annak szériaváltozatán és a helyi piacon a Renault Lodgy, Honda Mobilio, Maruti Ertiga és Toyota Innova modellek ellenfeleként jövőre mutatnak majd be.

Forrás: fly-wheel.comindianautosblog.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei