A szomszédban már kapható a Hyundai Elantra Sport


A Hyundai Motor helyi képviselete megkezdte az Elantra Sport modelljének forgalmazását Ukrajnában, ahol az autó ára átszámítva kb. 8,6 millió forint. 

A Hyundai Motor hivatalos forgalmazója, a Hyundai Motor Ukrajna bejelentette, hogy idén február végétől a Hyundai Elantra Sport változata is rendelhető a vállalat helyi kereskedelmi hálózatában. A modell egy limitált szériás változatként, ennek megfelelően korlátozott darabszámban debütál az országban.  


Az Ukrajnában eddig is forgalmazott és gyorsan népszerűvé vált új generációs Elantra kiváló ár-érték arányával idén megkapta az ukrán Év Autója díjat, a modell kínálata most pedig újabb taggal bővült. Az Elantra Sport a hagyományos kiviteleknél jóval feltűnőbb, nagyobb légbeömlőivel agresszívabb, LED nappali menetfényekkel felszerelt  első és dupla kipufogóvéggel, illetve diffuzornak látszó betétekkel ellátott hátsó lökhárítókat, valamint 17 colos kerekekre szerelt egyedi mintázatú könnyűfém felniket kapott.    


A külső módosítások persze az utastérben is folytatódnak, így az Elantra Sport vágott aljú kormánykerék, sportos műszeregység, kiváló oldaltámasztást adó sportülések fogadják az utasokat. A felszereltség pedig minden igényt kielégít, hiszen a hét légzsák, holttérfigyelő, Sport logóval ellátott bőrülések, DCT automata esetén kormánykerék mögötti váltófülek, napfénytető, Infiniti hangrendszer mind az alapellátmány részét képezik. 


Az Elantra Sport meghajtásáról egy 1,6 literes T-GDI turbós benzinmotor gondoskodik, amelynek teljesítménye 201 lóerő, míg maximális nyomatéka 265 Nm. Az autót alapellátmányként hatfokozatú manuális váltóval szerelik, de kérésre 7 fokozatú, duplakuplungos robotváltóval is rendelhető. Ezekkel a paraméterekkel az Elantra Sport kézi váltóval álló helyzetből 8, DCT-vel 7,7 másodperc alatt éri el a 100 km-es tempót, miközben átlagfogyasztása 7,7 (DCT: 7,2) liter/100 km körül alakul 


Ukrajnában az új Hyundai Elantra Sport egyetlne gazdag alapfelszereltséggel 793 400 hrivnyától vásárolható meg, míg a DCT váltós verzió ára 837 700 hrivnya. 

Forrás: hyundai.com.ua

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei