Első képeken a vadonatúj Hyundai Santa Fe


A Hyundai Motor megkezdte az új generációs Santa Fe modelljének országúti tesztelését, amely modell a mostaninál jóval markánsabb megjelenést kap majd. 

A Hyundai Motor svédországi tesztközpontjában megkezdődött a Santa Fe új generációjának végső tesztelési procedúrája ,amelynek nyomán megjelentek az első fényképek az álcázott prototípusokról. Az autók végleges formáját természetesen most is vastag álcaréteg takarja, ám az a takarás ellenére szembetűnő, hogy az új terepjáró szakít elődje konzervatív megjelenésével és a hamarosan érkező kisterepjáró merész stílusát örökli meg. 


Az autó első és hátsó részén ugyan csak a lámpák látszanak át a takaráson, a tetőt, illetve az A és B oszlopokat pedig egyáltalán nem borítja semmi. Jól látszik, hogy az első fényforrások kétfelé oszlanak, a LED nappali menetfények a motorháztető közelében világítanak, míg egy fényszórópát lejjebb, a lökhárítóban kapott helyet. Az első hűtőrács teljesen új megjelenést kapott, amely méretével az új generációs Santa Fe masszív alkotóeleme lesz.   


A karosszéria nagyságából arra lehet következtetni, hogy a Hyundai új generációs Santa Fe modellje tekintélyes méretekkel rendelkezik majd, amelyben három üléssoron akár nyolc személy is kényelmesen helyet foglalhat majd. Hátul a prototípusokon gyakori egyszerű világítótestek helyett szériaközelinek tűnő lámpák kaptak helyet, amelyet az a tény is erősíti, hogy a bennük rejlő fényforrások rajzolata is jól kivehető rajtuk.


Egyelőre még korai volna az autó erőforrásairól beszélni, de nagy valószínűséggel megtartják a mostani generáció motorpalettáját, amelyet nyilván áthangolnak és továbbfejlesztenek majd. Így számítani lehet a 2,0 literes T-GDI turbós, illetve a 3,3 literes V6-os benzinmotorokra, amit Koreában, illetve Európában a Hyundai jól bevált 2,2 literes dízelmotorja egészíthet ki. És ahogyan azt már korábban a márka vezetői többször is kijelentették, az új generációs Santa Fé is készülhet hibrid, illetve plug-in hibrid változatban, utóbbi esetében pedig még az elektronikus e-AWD összkerékhajtási rendszer is megjelenhet. 


Tekintetbe véve, hogy az új Santa Féről most jelentek meg az első országúti kémfotók, az újdonság legkorábban várhatóan valamikor 2017. végén jelenhet meg, de az is könnyen meglehet, hogy az elődhöz hasonlóan valamelyik nagy amerikai autószalonon debütál majd 2018. elején.  

Forrás: autoevolution.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei