Idén érkezik a Hyundai új hangfelismerő rendszere


A Hyundai Motor olyan saját fejlesztésű, mesterséges intelligenciával felszerelt autót tesztel, amelynek egyes funkciói hangvezérléssel irányíthatóak.

A koreai autóvásárlók a szalonokban már az idei évben is találkozhatnak majd olyan hazai gyártású autóval, amely a mesterséges intelligenciával (Artificial Intellgence - AI) rendelkező asszisztens rendszerének köszönhetően hangutasításokkal vezérelhető navigációs rendszerrel, illetve légkondicionáló berendezéssel lesznek felszerelve. A Hyundai Motor ugyanis befejezte saját technológiával rendelkező hangutasításos AI rendszerének fejlesztését és a vállalat azt tervezi, hogy már az idei évben megjelenő új modelleket ellátja ezzel a kiegészítővel. 

Az elmúlt év második felétől a Hyundai Motor stratégiai partnerkapcsolatot létesített a Google és az Amazon vállalatokkal és az együttműködés nyomán olyan szolgáltatásokat biztosítanak, amelyekkel az autótulajdonosok angol nyelvű hangutasításokkal egy otthoni mikrofon-hangszóró közbeiktatásával vezérelhetik autójuk egyes funkcióit 


A vezetők a most kifejlesztett koreai AI asszisztens szolgáltatással különböző infotainment rendszereket, többek között navigációs és zenelejátszó rendszereket is kezelhetnek menet közben. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a járművek biztonságos kezeléséhez az autó AI rendszerének pontosan kell tudnia értelmeznie a menetzaj közben elhangzott hangutasításokat, az új szolgáltatás hatalmas mérföldkövet jelenthet a koreai okosautók fejlesztésében.  

Iparági értesülések szerint a Hyundai Motor nemrég elkészült saját fedélzeti AI asszisztens rendszerének fejlesztésével és tesztelésével. A vállalat további utólagos teszteléseket végez jelenleg azért, hogy a rendszer a lehető leghatékonyabban működhessen, hiszen a változatos hangutasítások értelmezésének különböző zajos környezetben kulcsfontosságú szerepe van. 


Az autóipari vállalatok által jelenleg kínált hangutasításos rendszerek folyamatosan hibás értelmezésekkel küszködnek, ezért a Hyundai Motor a jövőben is tovább kívánja fejleszteni hangfelismerő technológiáit, mivel az AI asszisztens rendszerek hibái az autonóm közlekedés hajnalán akár a vezető és utasainak életét is veszélyeztetheti. 

A koreai vállalat tervei szerint az idei év végén mutatja be hangvezérlésű AI asszisztens szolgáltatását, amelynek alapján a fejlesztők olyan természetes nyelvfelismerő rendszeren is dolgoznak, amely teljes mondatokban képes lesz kommunikálni a vezetőkkel. Ezt a szolgáltatást a Hyundai Motor saját ccOS autós operációs rendszeréhez illesztik és a jövőben ilyen egyedi infotainment rendszerekkel szerelik fel autóikat. 

Forrás: businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei