A Hyundai csoport idén négymilliárd dollárt költ gyáraira


A Hyundai Motor Group idén összesen mintegy 4,2 milliárd dollárt költ üzemeinek korszerűsítésére és fejlesztésére azért, hogy belföldön és világszerte fel tudja venni a versenyt konkurenseivel.

A Hyundai csoport idén a korábbiaknál 5 százalékkal többet, 4,2 milliárd dollárt fordít belföldi és külföldi gyárainak fejlesztésére. Ezen összeg jelentős része, 3,2 milliárd dollárt a koreai üzemekbe fektetik, míg 984 millió dollárt kapnak a világszerte megtalálható Hyundai és Kia üzemek.  Különösen a belföldi üzemekre jutó beruházási összeg emelkedett, a 20 százalékos nagyobb beruházással a vállalatcsoport egyértelmű célja, hogy túllendüljön a hazai és globális piacon tapasztalható bizonytalanságokon és agresszív üzleti programjával fellendítse a hazai keresletet.   


A Hyundai Motor Group idei évre vonatkozó beruházási tervei szerint a Hyundai 2,93 milliárd dollárból, míg a Kia 1,35 milliárd dollárból fejleszti hazai és külföldi üzemeit. Ez a Hyundai esetében 18,8 százalékkal magasabb, mint a tavalyi évben, míg a Kia 14,5 százalékkal kevesebbet költ fejlesztésekre, mint egy évvel korábban. A csökkenés hátterében az autógyártó Mexikóban tavaly elkészült új gyáregysége áll, amelynek befejezésére csak tavaly 592,58 millió dollárt költöttek, így idén erre a létesítményre csak 150 millió dollárt terveztek költeni. Mivel a mexikói üzemet tavaly beindították, így az idei beruházások elsősorban a meglévő létesítmények fenntartására és kisebb fejlesztéseire szolgál.   


A hazai üzemekre szánt 3,2 milliárd dollárból 2,27 milliárd jut a Hyundai, míg 973,35 millió dollár a Kia üzemeire, ahol elsősorban a futószalagok bővítésére fordítják az összeg jelentős részét.  A Hyundai ezen felül 658 millió dollárt, míg a Kia 376 millió dollárt fektet legnagyobb részt 100 százalékos termelési kapacitásuk felett működő külföldi üzemeibe, így ezek bővítése létkérdéssé vált a csoport számára.


A Hyundai Motor alabamai gyárának termelési szintje 379.020 autó elkészítésével tavaly 102,4 százalékra emelkedett, miközben névleges kapacitása 370 ezer darab. Eközben a Hyundai Motor India üzemének termelési rátája 102,3 százalékos volt tavaly, a török Hyundai Assan Otomotive Sanayi gyárában 115 százalékos, a nosovicei Hyundai Motor Manufacturing Czech 108,6 százalékos, míg a Hyundai Motor Manufacturing Russia orosz gyára 103,5 százalékos szinten termelt 2016-ban.


Az európai piacok miatt kulcsfontosságú cseh üzemre a tavaly elköltött 55,37 millió dollár helyett idén 158,3 százalékkal több, 143 millió dollárt irányzott elő a vállalat.  A Hyundai Motor termelési bázisai közül csupán egy koreai és a brazil gyára az, amelyek éves termelési kapacitásuk 100 százalékos szintje alatt termelnek – a koreai 95,4 százalékon, a brazil pedig 89,9 százalékos szinten működik.   


A Kia Motors gyáraiban hasonló a helyzet. A Kia Motors globális termelési kapacitáskihasználtsága 100,5 százalékkal túlterhelt – míg a hazai Sohari, a Hwaseong és a Gwanju gyárak 98,5 szinten termelnek, az amerikai Georgiában működő gyár 106,2 sázalékos, a szlovákiai Zsolnán lévő gyár 102,9 százalékos szinten termel, de még a vadonatúj mexikói gyár is kapacitásának 105,1 százalékát használja ki.

Forrás: businesskorea.co.kr

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei