Megújult a Hyundai Sonata hibridváltozata is


A Hyundai Motor Dél-Koreában bemutatta a Sonata Hybrid megújult változatát, amely formavilágával minden eddiginél közelebb került a típus hagyományos változataihoz. 

A Hyundai Motor tovább bővíti környezetbarát modellkínálatát, így május közepén hazai piacán bevezette a Sonata megújult hibridváltozatát, amelyet „Sonata New Rise Hybrid” néven forgalmaznak Dél-Koreában. A koreai autógyártó hazai vásárlóinak élettartamra szóló garanciát vállal a Sonata Hybrid akkumulátoraira, míg a hibridrendszer alkotóelemeire 10 év vagy 200 ezer kilométeres jótállást vállal. Emellett a gyártó három év után 62 százalékos értékmegőrzést is vállal az autóhoz. 


Korábban a Hyundai alternatív hajtáslánccal rendelkező modelljei külső megjelenésükben is eltértek a hagyományos változatoktól. A Sonata 2009-ben megjelent első hibridje eltérő hűtőmaszkjával, lámpáival már messziről mutatta környezetbarát jellegét. míg a mostani generáció korábbi változata már próbált igazodni a „normál” változatokhoz, de aerodinamikus hűtőmaszkja és keréktárcsái továbbra is elárulták hovatartozását. 
  

A megújult Hyundai Sonata Hybrid modell külső megjelenésében viszont már tényleg alig különbözik a hagyományos hajtásláncokkal felszerelt, márciusban bemutatott frissített Sonata formavilágától. Ez a modellváltozat is megkapta a Hyundai jellegzetes, a hagyományos modellekkel azonos vízszintes pálcázást viselő kaszkád hűtőmaszkját, amely jóval karakteresebbé teszi az autó megjelenését, mellette pedig az agresszívebbre húzott fényszórók kék betétje utal csupán a környezetbarát hajtásláncra. Az egész kialakítás jóval sportosabb, fiatalosabb, mint a korábbi változatokban.


Az autó oldala és hátulja is teljes mértékben megegyezik a már megismert új Sonatával, hátul átlátszó lámpabúrákkal és rejtett kipufogóval, viszont a 16 colos méretű keréktárcsákat újraformázták, hogy azok légellenállása hozzájáruljon az autó kedvező 5,3 liter/100 km-es fogyasztásához.    


Az autó műszaki paraméterei alapvetően változatlanok maradtak, de természetesen sokat fejlesztettek rajta a hatékonyság fokozása érdekében. A kétliteres 156 lóerős benzines erőforráshoz egy hibridekhez fejlesztett, hatfokozatú automata sebességváltó kapcsolódik. A mérnökök a hibrid akkumulátorok teljesítményét a korábbi 1,62-ről 1,76 kWh-ra emelték, ezzel az autó nagyobb távolságot tud megtenni villanymotorjának segítségével, ami javítja átlagos üzemanyag-fogyasztását is.


Az új Sonata Hybrid bőséges felszereltséggel kerül forgalomba Koreában, amelynek része lehet a LED fényszóró, távolságtartó sebességszabályzó, 8 colos középső érintőképernyő, stb. és mostantól a Sonata hibridjének szellőztető rendszere is rendelkezik „Driver Only” funkcióval, amely csak a vezető oldalán működteti a szellőzést akkor, ha utasok nincsenek az autóban. 


Az új Sonata Hybrid 29 és 34 millió koreai won (kb. 7,2 és 8,4 mFt) közötti áron került piacra Dél-Koreában, de erre még 1,4 millió wonos (kb. 350 eFt) állami hibridvásárlási támogatás is igénybe vehető. Később ez a változat az Egyesült Államokban és más fontosabb piacokon az év második felétől lesz elérhető. 

Forrás: koreaherald.com

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei