Mégis kap utódot a Hyundai ix20


A Hyundai egyik vezető formatervezője nemrég elárulta, hogy az autonóm járműtechnikának köszönhetően mégsem ér véget az ix20 kisegyterű pályafutása, amely hamarosan teljesen átalakulva térhet vissza. 

Luc Donckerwolke, a a Hyundai Motor vezető formatervezője úgy gondolja, hogy az autonóm járműtechnika és az elektromos hajtáslánc megmentheti a már „halálra ítélt” ix20 kisegyterű modellt és egyben azt is bejelentette, hogy máris készül az ix20 második generációja.  

A koreai márka legkisebb, vagyis inkább egyetlen igazi egyterű modellje egyre kevésbé népszerű az inkább crossovereket és hobbiterepjárókat kereső vásárlók körében, ezért korábban már felröppentek olyan pletykák, amelyek szerint az autó csehországi gyártását az új Kona kisterepjáró bemutatását követően befejezik. Ennek ellenére a 2016 elején formatervezési alelnöknek a Hyundaihoz szerződött Donckerwolke szerint az egyterű rugalmasságával tökéletesen megfelelne egy önvezető jármű alapjának és maximálisan alkalmas lenne egy belsőégésű motor nélküli hajtáslánchoz. 


Amikor a riporterek rákérdeztek, hogy vajon már tervezik-e az ix20 következő generációját, Donckerwolke így válaszolt: „Igen, így van. nem ix20-nak hívjuk, de igen, már ott tartunk. A hobbiterepjárók a „kalandosságuk” miatt uralják a piac összes szegmensét, ugyanezt pedig egy egyterűvel nem lehet elérni. A hobbiterepjáró funkcionalitást kínál azzal az alibivel, hogy a vezető egy dinamikus egyéniség. Azt a benyomást kelti, hogy a tulajnak van stílusa. Ez viszont csak marketing.” 

Később azt is hozzátette:  „Most egy váltás időszakát éljük, ami az autonóm járműtechnológiát érinti. És ha megvan az összes segédrendszer, miért ragaszkodnánk ahhoz a csomaghoz, amivel jelenleg rendelkezünk? Még inkább akkor, ha az elektronizálást is hozzávesszük. Ez a teljes csomagot és kivitelezést felforgatja. Tehát előretekintve az egyterű – amin én az autó belső terének maximális kihasználását értem – szükségessé válik és logikus lépés lesz. De most nagyjából 10-15 év távlatában beszélgetünk.”


Donckerwolke nem vett részt az új Hyundai Kona megformálásában, amely szerinte olyan egyedi formai elemeket tartalmaz, amelyeket nem esznek majd át a Hyundai következő generációs modelljeihez. A dizájner ugyanis már azután érkezett a vállalathoz, hogy a Kona részére kiírt  belső formatervezési versenyt a kaliforniai stúdió koncepciója nyerte meg. 

Jelenleg a formatervező éppen egy olyan új formanyelv kialakításán dolgozik, amely valószínűleg a Sonata legújabb generációján fog majd először bemutatkozni. „Nagyon izgatott vagyok a következő generációs Sonata miatt” – mondja. „Azért is, mert ez az autó fogja újrapozicionálni a Hyundai formanyelvét. Azt hiszem, a Hyundai márka számára ez egy hatalmas lépés lesz. Már jóváhagyták a formát, amely valóban nagy változást hoz majd.”

Forrás: autoexpress.co.uk

Dönci Hyundai Blogja már a Facebookon is! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei