5,8 milliótól indul az új Hyundai Kona árlistája


A Hyundai magyar képviselete az új Tucsonnal együtt nyilvánosságra hozta az eggyel kisebb Kona crossover frissített változatának árlistáját is, amelynek benzines és dízelváltozatai immár akár lágyhibrid hajtással és N Line sportcsomaggal is kiegészíthetőek. 

Sokáig kellett várni rá, de a 2017-ben végre bemutatott Kona kisterepjáró a Hyundai egyik legnépszerűbb crossover modellje lett, amely három év után egy kis fazonigazításon esett át. A frissítés során változott az autó első és hátsó kialakítása, bővült a biztonsági és a kényelmi felszereltségek listája, amely mellett akár N Line sportcsomaggal, illetve lágyhibrid rendszerrel is fel lehet szerelni a Konát. A mérnökök azt eddigi motorpalettát sem hagyták érintetlenül, így az egyliteres T-GDI a lágyhibriddel együtt már intelligens manuális váltót (iMT) kapott, míg az 1.6-os teljesítményét 198 lóerőre növelték. A 136 lóerős 1.6-os dízel mostantól kizárólag lágyhibrid hajtással rendelhető.


A magyar forgalmazó egyelőre csak a Kona hagyományos belsőégésű motorokkal szerelt változatainak előzetes árlistáját tette közzé, amelyből kiderül, hogy a kis crossovert a korábbiakhoz hasonlóan összesen négyféle (Life, Comfort, Premium és Style) felszereltségi szinteken lehet megvásárolni. A legolcsóbb Kona 1.0 T-GDI Life kedvezménnyel ezer forint híján 5,8 millió forinttól kapható, a Comfort szint 450 ezer forint pluszt jelent, a Premium újabb 250 ezer, a Style pedig 500 ezer forintos pluszkiadással vásárolható meg. Az erősebb kivitelek esetén az összkerékhajtás 500 ezer forintos felárért elérhető, így a legdrágább Kona 1.6 CRDi MHEV modell 9,15 millió forintért vihető haza.


Az új Kona biztonsági felszerelései közé már a Life szinten is belefért a frontális ütközéselkerülő rendszer, amit a Premium szinten opcióként, a Style-ban pedig szériában a kerékpárokat is érzékelő rendszer dolgozik. A hat légzsák, sávtartó mellett sávkövető, éberségfigyelő, az autó előtt elinduló járműre figyelmeztető rendszer szintén minden szinten szériában jár, de a Premium és Style szinten pluszpénzért akár aktív holttérfigyelő rendszer, mögöttes keresztiárnyú forgalomfigyelő és biztonságos kiszállást támogató rendszer (SEW) is kapható. 


A Kona kizárólag az alap Life szinten kap 16 collos lemezfelnit, az összes többi változathoz alapáron jár a szintén 16 collos méretű alufelniszett. A Life-tól feljebb akár 17-es és 18-as könnyűfém felniszett is rendelhető, míg a metálfény mellett a Premium és Style szinten akár kéttónusú fényezés is elérhető. LED helyzetjelzők és nappali menetfények az összes Konán megtalálhatóak, de a LED fényszórók és a LED hátsó lámpák csak a Style verzióhoz járnak alapáron, előbbi viszont legalább a Comforthoz és a Premiumhoz is rendelhető. A fényszóróvezérlés az összes Konán automata, de a ködlámpákért továbbra is felárat kérnek. A külső tükrök már a legolcsóbb változatban is indexesek és fűthetőek, de csak a Premium és a Style csomagba kérhető opcióként a motoros behajtás. A tetősín már a Comfort szinttől széria, ám a Premium és a Style szinten alapáron adott tolatóradarért a Comfortnál külön pénzt kérnek, viszont első parkolóradart csak a Style szintű Kona kap. 


A belső térben többek között alap a multifunkciós kormánykerék, az első kartámasz, a manuális légkondi, a négy elektromos ablakemelő, a telefonkihangosító, vezetékmentes Android Auto és Apple Carplay alkalmazásokat is futtató  8 collos Display Audo rendszer és a sebességtartó automatika, viszont a Comfort szinttől elérhető első ülésfűtés csak a Style-ben széria, ahol viszont pluszpénzért akár elektromos állítású, háromféle színárnyalatú bőrrel bevont és szellőztethető első ülések és hátsó ülésfűtés is kérhető. A Comfort szinttől bőrhuzatú kormánykerék fűtési opciója minden szinten külön rendelhető tétel, az elektromos rögzítőfék pedig a Premium szinten extra, a Style szinten már szériatétel. Az automata légkondi a Comfort szinten még opció, efelett már szériában jár, ahogy Style esetén a kulcsnélküli rendszer és a vezeték nélküli mobiltöltő is. A Head-up kijelző szintén csak a Style kiváltsága, míg alatta a 10,25 collos digitális műszeregység már a Premium szinten is alapáron jár. A 7DCT váltóval szerelt Kona Premium szinten opcióként, Style szinten alapáron adaptív sebességtartóval rendelkezik. 


A frissített Kona piaci bevezetéséhez kapcsolódva a hazai importőr egy kedvezményes bevezető csomagot is összeállított, amely a Premium változatra épülve a Premium Edition nevet kapta. Ebben a csomagban mindössze 50 ezer forint felárért első ülésfűtés, kormányfűtés és Full LED MFR első fényszórók is járnak, amelyek egyenként összeválogatva 350 ezer forintba kerülnének. Emellett Comfort szinttől rendelhető Navigációs csomag, amiben a 10,25 collos kijelzőn Vodafone SIM kártyával ellátott, 5 évig ingyenes Bluelink rendszer, vezetékes Android Auto vagy Apple Carplay alkalmazások is futtathatóak. A fényes fekete hűtőmaszkot, fényezett ajtóvédő elemeket és szürke hátsó koptatót tartalmazó Design csomag felárért a Premium és a Style szintekhez kérhető.


A frissített Kona nagy újdonsága, hogy immár sportos N Line kivitelben is rendelhető. A 18-as felinkkel együtt akár Comfort szinttől rendelhető N Line kivitel az alapváltozatnál sportosabb első és hátsó lökhárítót, fényezett oldalelemeket, egyedi piros-fekete belső dekorelemeket, fém pedálokat és egyedi N Line alufelniket tartalmaz. Ezt a Premium és Stlye szinten (további extrapénzért) szarvasbőr kárpitozás és elektromos első ülésállítás egészíti ki.  


A frissített Hyundai Kona ezen előzetes árlista alapján már rendelhető, az érdeklődők pedig hamarosan már a hazai szalonokban is találkozhatnak vele. 

A teljes árlista itt található: KATT IDE!   

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei