Új modellekkel és villamosításai stratégiával érkezett a Hyundai Pekingbe

A 16. alkalommal megrendezett Pekingi Nemzetközi Autószalonon a Beijing Hyundai Motor bewmutatta korszakalkotó villamosítási stratégiáját, amelyek mellett az új Tucson és Elantra modelljeit is kiállította.

A szeptember végén megrendezett 16. Pekingi autószalonra a Hyundai korszakalkotó villamosítási stratégiájával érkezett, amellyel be kívánta mutatni autógyártóból intelligens mobilitási szolgáltatóvá válásának útját. Ennek keretében a Hyundai standon debütált az RM20e középmotoros elektromos versenyautó prototípusa, az Elantra N TCR változata, valamint a Prophecy villanyautó-tanulmány, ami Kínában most elsőként volt látható. Emellett a vadonatúj Hyundai Tucson és Elantra is bemutatkozott a kínai vásárlóknak.  

Az RM20e az első olyan nagyteljesítményű elektromos sportautó, amelyet a Hyundai az iparág vezető elektromos hajtásláncát felhasználva fejlesztett ki. A Hyundai 2012-ben kezdett bele az RM (Racing Midship) nevű projektbe, hogy új nagyteljesítményű motorsport technológiákat fejlesszen ki és kapcsolja össze a jövőbeli N modellekkel. A projekt kezdete óta az RM modellek a fejlett technológiák értékelése, a teljesítményük tényleges növekedésének vizsgálata és a jövőbeli N modellekben történő alkalmazásuk javítása érdekében fokozatosan átfogó tesztelésen estek át. 

„A mi felelősségünk megmenteni a bolygót, hogy a jövő generációi tiszta környezetben élhessenek" - mondta Albert Biermann, a Hyundai Motor Group elnöke és K + F részlegének vezetője a vállalat jövőbeli villamosítási jövőképét felvázoló virtuális előadásában. „A tiszta mobilitás céljának elérése érdekében a Hyundai képes arra, hogy saját technológiájának felhasználásával bármilyen típusú környezetbarát járművet kifejlesszen, beleértve a hibrid, plug-in hibrid, akkumulátoros és üzemanyagcellás elektromos járműveket is.”

A Hyundai kiállítási standján a Prophecy EV koncepció is megtalálható volt, amely a márka villamosítási irányát előjelezve Kínában a Pekingi autószalonon debütált. A Hyundai emellett a nemrégiben nyilvánosságra hozott IONIQ kizárólagos villanyautó-márkáját is népszerűsíti, amely központi szerepet játszik a „Strategy 2025” villamosítási ütemtervében.

A Hyundai elkötelezett a hibrid járművek (HEV), a konnektoros hibrid járművek (PHEV), az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) és az üzemanyagcellás járművek (FCEV) környezetbarát gépjármű-technológiáinak fejlesztése mellett, amelyek a tiszta mobilitási megoldások célját jelentik. A Prophecy a Hyundai jövőbeli villanyautóinak irányát képviseli, míg az RM20e az N sportmárka nagy teljesítményű villamosított potenciáljára utal. A Hyundai a villamosítás vezető szereplőjévé kíván válni Kínában, a világ legnagyobb villanyautó-piacán és azon dolgozik, hogy olyan stratégiai modelleket kínáljon, amelyek korszakalkotó intelligens technológiákat és különleges élményeket nyújthatnak a villanyautós ügyfelek számára és ezzel növelje a márka megítélését is.

Az RM20e világpremierjével és a Prophecy kínai bemutatkozásával együtt a Hyundai a nagyteljesítményű Elantra N TCR változatát is kiállította, amely Hyundai legújabb „túraautó-versenyautójaként 2021-ben csatlakozik a versenyekhez. Az Elantra N TCR az i30 N TCR 2018-as, illetve a Veloster N TCR 2019-es bevezetése után a Hyundai harmadik TCR versenyautója, amellyel győzelemre tör. Az „Érzéki Sportosság” formanyelvet újraértelmezésével nemrég bemutatott vadonatúj Tucson a Hyundai Kínának szánt sokszínű termékpalettájának részeként jelent meg a standon.

A Hyundai emellett a Hyundai Motor online értékesítési rendszerén keresztül elindítja az E2E rendszerét Kínában, ahol a kínai ügyfelek megvásárolhatják a márka népszerű Palisade terepjáróját. A Hyundai arra számít, hogy az online értékesítési rendszer elősegíti a fogyasztók jogainak védelmét azáltal, hogy ugyanazon terméket ugyanazon az áron kínálja Kínában bárhol, így a vállalat könnyebb és kényelmesebb vásárlási élményt tud nyújtani.

A Hyundai standját a vállalat üzemanyagcellás technológiáját is kiemelt módon mutatja be, felhívva a figyelmet a kínai légszennyezés problémájára. A Hyundai az első olyan vállalat a világon, amely saját iparágvezető technológiájának felhasználásával sorozatban gyártja üzemanyagcellás hobbiterepjáróját. A Hyundai Nexo hobbiterepjárója és az Xcient Fuel Cell teherautója sikeres piaci rajtot vett, a Hyundai pedig tovább bővíti üzemanyagcellás gyártási kapacitását. A Hyundai azt tervezi, hogy a kínai kormányzat „Új Energiájú Jármű-politikájához” igazodva a Nexot 2021-ben Kínában is bevezeti.

Forrás: hyundai.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei