Belülről is meglesték a Hyundai új kisbuszát


A Hyundai több mint egy évtized után végre rászánta magát a H-1/Starex kisteherautójának teljes lecserélésére, amelynek prototípusai már az európai utakon is megjelentek. 

A Hyundai Motor 13 éve, még 2007-ben mutatta be a H-1 kisteherautó második generációját, amely ugyan 2018-ban egy jelentős modellfrissítést kapott, ám alapjait tekintve egészen a mai napig ugyanaz a szerkezet maradt. Éppen ezért a technológia már annyira elavulttá vált, hogy a H-1/Starex már nagyon megérett a teljes cserére. 


A Hyundai persze tudja ezt, ezért az új generációs H-1 fejlesztése már egy ideje zajlott, ami most végre elérkezett abba a fázisba, amikor közutakon, hegyvidékeken tesztelik a prototípusokat. Legutóbb épp az Alpokban, egy Tucson prototípussal tesztelték a jármű vontatási képességeit.  Ezek persze szokás szerint vastag álcát viselnek, ám néhány kikandikáló részlet alapján mégis lehet sejteni, milyen is lesz a Hyundai új kisbusza.     


Az autó első kialakításán a takaróelemek ellenére is jól látszik, hogy a hűtőmaszk jellegzetesen masszív és méretes lesz, amelynek két oldalán a már ismert íves kaszkádminta is felfedezhető lesz. Mellett két oldalról a fényszórók szokatlanul lent kaptak helyet, ami arra utalhat, hogy a vállalat formatervezői a márka hobbiterepjáróin és crossoverein megszokott (felül LED menetfény és index, alul fényszóró) osztott lámpamegoldást a kisbuszra is alkalmazni fogják.


Oldalról nézve több szokatlan formai megoldás is szembetűnik. Az egyik mindjárt az autó elején, az első túlnyúlás szokatlanul rövidre sikerült, különösen az előző generációkhoz képest. A másik ilyen érdekesség az ablakok hatalmas mérete, illetve az övvonal alacsonyra engedése, ami nyilvánvalóan jót fog tenni az utastér szellősségének, valamint a kilátásnak is. Emellett az általános forma a jó térkihasználás érdekében maradt dobozos.


A nagyméretű ablak azért is remek ötlet, mert így nemcsak a kilátás, de a belátás is szabadabb, így a kémfotósok nemcsak a külsőről, de a belsőről is könnyedén tudtak fotókat készíteni. Persze itt is megpróbáltak mindent letakarni, de a vezetéshez muszáj volt ezeket kicsomagolni. A képek alapján annyi bizonyos, hogy az új H-1 személyszállító kisbuszváltozata egy magasan álló, széles multimédiás rendszert kap, amely mellett a kormány előtti műszeregység is viszonylag magasra, az első ablak alá került. Az első utas előtti rész pedig az új i20-hoz és Tucsonhoz hasonlóan a középkonzoltól végigvonuló szellőzőrostélyokat kap.  


Egyelőre csupán ennyit engedtek láttatni velünk a Hyundai mérnökei, így az autó műszaki paramétereiről csak sejtéseink lehetnek. A mostani változatokat a vállalat jól bevált 2.5 literes CRDi dízelmotor 140 és 170 lóerős változatai mozgatják, ami némi modernizálás után vélhetően tovább élhet az új nemzedékben is. Emellett viszont az is elképzelhető, hogy a villamosítási trendnek köszönhetően akár hibridváltozat is készülhet, különösen, ha az autót Európában is forgalmazni szeretnék. 


Mivel a Hyundai már a fejlesztés utolsó fázisában jár az autó prototípusaival, így az új H-1/Starex modell hivatalos bemutatása nagyjából egy éven belül, valamikor 2021 második felében várható
 
Forrás: motor1.comcarscoops.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei