Új horizontot nyit a Hyundai vállalatával

A Hyundai Motor Group bejelentette, hogy New Horizons Stúdió néven egy olyan vállalatot alapított, amely a ma még elképzelhetetlennek tűnő UMV, azaz végső mobilitási járműveket fejlesztené ki. 

A történelem során az emberiség mindig is veleszületett vágyat és igényt érzett a határainak felfedezésére, azok kitolására. A New Horizons Stúdió olyan járművek építését tervezi, amelyek soha nem látott mobilitással képesek mozogni. A termékek azokat az ügyfeleket fogják megcélozni, akiknek szokatlan terepen kell utazniuk, beleértve azokat a helyeket is, ahol járművek eddig még sosem jártak. 

A New Horizons Stúdiót John Suh alelnök vezeti majd, aki 2011 óta több vezetői szerepet is betöltött már a Hyundai csoportnál. A Hyundai Ventures alapító igazgatójaként dolgozott, majd a Szilícium-völgyben megalakult, robotikával foglalkozó Hyundai CRADLE alapító igazgatóként tevékenykedett. Több mint 35 éves autóipari tapasztalattal rendelkezik, amelynek során a feltörekvő technológiai szektorban, beleértve a Stanford Egyetem, a Palo Alto Kutatóközpont (PARC; korábban Xerox PARC) és a General Motors vállalatoknál is tevékenykedett. „Célunk a világ első transzformer-kategóriás, más néven a végső mobilitási járművánek (UMV - Ultimate Mobility Vehicle) létrehozása"  - mondta Dr. John Suh, a New Horizons Studio alelnöke.

Ugyancsak a New Horizons Stúdióban vállal szereprt Dr. Ernestine Fu, aki a termékmenedzsment igazgatójaként csatlakozik a csoporthoz. Fu a Stanford Egyetem Volkswagen Automotive Innovation laborjában az emberi kezelés és az autonóm jármű interakcióiról vezetett kutatásokat, valamint több mint kilenc éven át a feltörekvő technológiai vállalatokat értékelte az Alsop Louie Partners kockázatitőke-partnereként.

A 2019-es Las Vegasi CES kiállításon bemutatott Hyundai Elevate egy teljesen új járműkoncepció, amelyet a New Horizons Studio fejleszt tovább. A jármű nem kizárólag a kerekeire támaszkodik és várhatóan megoldja a kihívást jelentő vezetési helyzeteket – például egy robotlábú autó életeket is menthet, mint egy természeti katasztrófa esetén elsőként a helyszínre érkező jármű; vagy azok, akiknek rámpájuk, örömmel fogadnának egy autót, amely egészen a bejárati ajtójukig felemelje őket, és lehetővé tegyék a kerekes székes mozgást. A robotika és a guruló mozgástechnika kombinációjával az Elevate és más járművek a New Horizons Stúdió fejlesztésében várhatóan újradefiniálják a mobilitás fogalmát.

Forrás: hyundai.news

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei