A Hyundai bemutatta eddigi legkisebb villanyautóját

A Hyundai Motor egy filmben mutatta meg eddigi legkisebb elektromos modelljét, amelyben feltárja annak egyedi és innovatív megépítését. 

Ez az aprócska villanyautó külső stílusában a ’45’ EV tanulmányautót követi, amelyet a Hyundai a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon (IAA) 2019-ben mutatott be. A Hyundai tervezői a „45” kinetikus „kocka lámpa” kialakítását és a szögletes, mégis lágy profilját ültették át a még el nem nevezett villanyautóba, amely narancssárga betétekkel díszített sportos Performance Blue külső színárnyalatot kapott. 

Ez a „kisautó” képes akár két egyenáramú motort is befogadni, amelyek egészen a lélegzetelállító 7 km/órás végsebességig repítik az autó utasát. Csak a legbátrabbak fogják megmarkolni a száguldó modell kormányát. A vezetői magabiztosság növelése érdekében a Hyundai tervezői az autósportból merítettek inspirációt, mivel csak egy ülést helyeztek el az autó közepén.

A 45 tanulmány formatervezési örökségének megfelelően a Hyundai ezt az egyedülálló járművet hagyományos öko anyagból – fából építette meg. Ezen új villanyautónak nincs még hivatalosan minősített hatótávja, de az Érzelmi Adaptív Járművezérlés (Emotion Adaptive Vehicle Control – EAVC) technológiája alapján a sofőr nevetése feltehetően további hatótávot biztosít a járműnek.

A Hyundai ígérete szerint további információkat is nyilvánoságra hoznak arról, hogy ez az egyedi modell hogyan biztosít különleges mobilitási élményt fiatal vásárlóinak.

Forrás: hyundaimotorgroup.com

Dönci Hyundai-KIA Blogja a Facebookon és az Instagramon! Hírek, fotók, videók és még több Hyundai! Csatlakozz Te is! Katt!
Beszélgetnél a Hyundairól vagy tanácsra lenne szükséged? Gyere és csatlakozz Te is a Dönci Hyundai Univerzumához! Itt biztosan megtalálod a választ! Katt ide!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Hyundai i30 megkapta második ráncfelvarrását

A Hyundai leállítja két dízelmotorjának és motoralkatrész-gyárainak termelését

2024 új Hyundai és Kia modelljei